DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a képviselő asszony mai megszólalását. Ez lehetőséget ad arra nekem is, hogy egypár szóban beszéljek Bush elnök úr látogatásáról és a PRT-ról is, amit szintén említett a képviselő asszony.
Azt hiszem, az ismert, hogy Bush elnök úr Sólyom László elnök úr meghívására és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr meghívására fog Magyarországra érkezni most. Nagy jelentőséget az ad ennek a látogatásnak, hogy amerikai elnök utoljára 1990-ben járt Magyarországon. Azt hiszem, sokan emlékszünk erre az alkalomra. Azt hiszem, ennek van egy különös érzelmi jelentősége is, hogy most ilyen módon kerül erre sor.
Kiemelt jelentőséget ad a látogatásnak az is, hogy 1956 ötvenéves évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. Bush elnök úr látogatása tisztelgés '56 emléke előtt is, és elismerése Magyarország teljesítményének részben azon a területen, ami a demokráciaépítés területe; részben gazdasági és mindenféle egyéb olyan kérdésnek szól, amelyek Magyarország fejlődését jellemezték az utóbbi 15-16 évben.
Érdemes arról szót váltani, amit a képviselő asszony is említett, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok nemcsak hogy problémamentesek, hanem nagyon komoly előrelépések történtek ezen a területen, és az amerikaiak úgy gondolnak Magyarországra, mint egy olyan országra, amelyik a legmegbízhatóbb partnerük a régióban; és mint olyan országra, amelyik európai uniós fórumokon is mindig hangsúlyozza azt, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolata, közös fellépése a világban kiemelt jelentőségű. Egyébként erre nagyon jó példák vannak az utóbbi időben.
Javier Solana elnök úr számolt be az európai uniós csúcstalálkozó kapcsán arról, hogy Iránban együtt tárgyalt az amerikai külügyminiszter és Javier Solana maga is egy olyanfajta megoldásról, ami békés megoldást jelent Irán számára és a világ számára is. Ez az az út, amit mindenképpen követni kell, és ami további lépéseket is előrevetít az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közös fellépésében.
(9.10)
Szól ez a tisztelgés annak a Demokrácia Központnak és annak a munkának, amelyet a Magyarországi Demokrácia Központ végez, hogy a magyar rendszerváltás és demokráciaépítés tapasztalatait átadja más országoknak is. Tulajdonképpen ebbe a sorba illeszkedik a PRT kérdése, amit szintén említett a képviselő asszony, az tehát, hogy kaptunk egy felkérést arra, hogy az afganisztáni békés újjáépítés, civil újjáépítés területén Magyarország vállaljon szerepet, és vegyen át egy olyan projektet az ország északi részében, amely kifejezetten az országépítést, a rehabilitációt szolgálja. A tárgyalások a vége felé közelednek ez ügyben, és úgy néz ki, hogy azzal párhuzamosan, hogy Magyarország kész erre, vagy késznek látszik erre, több nemzetközi felajánlást kaptunk már most is, segítséget, részben pénzbeli felajánlásokat, részben közös szerepvállalásra vonatkozó felajánlásokat.
Egyetlen olyan problémája van a magyar-amerikai kapcsolatoknak, amelyről érdemes szót váltani, ez a vízumkérdés. Itt is szeretnénk továbblépni. Magyarországnak is vannak teljesítenivalói ezen a területen, és úgy látjuk, hogy van egy készség amerikai oldalról is arra nézve, hogy megoldást találjunk a közeljövőben erre.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés