DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! 2006. május 20-án rendezték meg az ország több mint húsz helyszínén az első lisztérzékeny világnapot. A Lisztérzékenyek Országos Egyesülete által szervezett rendezvényeken a társadalom és a politika figyelmét kívánták felhívni e gyógyítható, de állandó és egy életen át tartó, szigorú diétával kezelendő betegségre. Mivel a betegség előfordulása száz az egyhez, ezért Magyarországon százezer felderített vagy még nem diagnosztizált beteg sorsáról van szó.
A lisztérzékenység gyógyításának lényege, hogy a beteg nem fogyaszthat egy glutén nevű fehérjét, nem ehet búzából, rozsból, árpából, zabból készült ételeket, illetve olyan készítményeket, amelyek a fenti növények alkotóelemeit tartalmazzák. A gluténmentes diéta rendkívül drága, hozzáférhetősége pedig korlátozott. Hazánkban a lisztérzékenyek 18 éves korukig emelt családi pótlékot kapnak, ez azonban csak minimálisan csökkenti a gyermekeket nevelő családok anyagi terheit. Mint már említettem, egy életre szóló diétáról van szó, amely nem hagyható abba az egyetemi évek alatt sem, pedig ilyenkor a betegek gyakran otthonuktól távol kénytelenek megoldani élelmezésüket. Ugyancsak probléma és komoly anyagi terhet jelent az idős lisztérzékenyek ellátása.
Kimondandó, hogy a lisztérzékenység a társadalom valamennyi korosztályát érinti, késői felfedezése súlyos betegségekhez, daganatok kialakulásához vezethet. A betegség szövődményeinek kezelési költségei, a kifizetett táppénz, a keresőképtelenség miatti csökkenő járulékfizetés mind arra figyelmeztetnek: többet kell szánni a betegség gyógyítására, a lisztérzékenyek diétájának támogatására.
Tisztelt Miniszter Úr! Korábban már tárgyalt a kormányzat a Lisztérzékenyek Egyesületével. Ha megértették problémájukat, mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy ennek a csak diétával gyógyítható betegségnek a kezelése megelőző jellegű, és így a társadalom számára is megtérülő befektetés legyen.
Várom szíves válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés