DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Budapest egy nemrégiben készült felmérés alapján Európa második leggyorsabban fejlődő világvárosa, és tipikus világvárosi problémákkal küszködik, nagyon hasonlóakkal, mint amilyenekkel Párizs, Róma vagy London is küszködik. Csak hogy érzékeltessem a fejlődés közlekedési összefüggéseit, évente 30 ezer autóval több gépjármű van Budapest útjain, ha ennek a hosszát összeadjuk, akkor nagyjából 100 kilométer hosszú, összefüggő kocsisort kapunk. Ennyivel van tehát évről évre több autó Budapest útjain, ennyivel többen terhelik a közutakat.
(Dr. Kis Zoltánt a jegyzői székben Béki Gabriella váltja fel.)
Magyarországon belül egyébként Budapest közúti terhelése a legmagasabb, évente 1,1 millió autó közlekedik Budapest útjain. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben a kormány felelőssége az, hogy felismerje, hogy csak közösen, önkormányzat és kormány együtt tud tenni annak érdekében, hogy megoldjuk a Budapestre egyre komolyabban nehezedő terheket. Három megoldást kínálunk, és három programban működünk együtt a fővárossal: a tömegközlekedés fejlesztésében, ezért újítjuk fel a metrót, és építünk új metróvonalakat, ezért újítjuk fel a villamosvágányokat, és ezért szereztünk be újabb villamosokat, ezért építünk elővárosi vasutat, ezért csináltuk meg a Budapesti Közlekedési Szövetséget, és igen, ha sikerül kint tartani az utazókat Budapest határain, ezért építünk P+R parkolókat.
A második: az M0-s és az északi híd építésével a forgalom kinntartása és az elkerülő forgalom be nem engedése Budapestre, a harmadik pedig az úthálózat felújítása. Ebben az évben körülbelül 200 kilométernyi budapesti út újul föl, soha ennyi az elmúlt 16 évben nem volt.
(11.00)
Ez azért van, mert mi vagyunk az első kormány, amely 2005 óta érdemi és komoly együttműködésre törekszik közlekedési fejlesztésekben a fővárossal.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés