DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Már a múlt héten értesülhetett a magyar közvélemény arról, hogy a napokban hazánkba látogat az Amerikai Egyesült Államok elnöke, George W. Bush. Persze mondanom sem kell, hogy még magyar földre sem lépett az amerikai elnök, itthon csak kárörvendő és bulvármegjegyzések jelentek meg a sajtó egy részében a fővárosi hotelek túlzsúfoltsága és a látogatás kapcsán.

Pedig lenne ennek az útnak más üzennivalója is. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke az amerikai nép nevében tisztelegni jön az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt, annak 50. évfordulóján, valamint személyes magyarországi jelenlétével is elismeri hazánk következetes szövetségi politikáját; azt a szövetségi politikáját, amelynek egyik meghatározó kerete ma is a transzatlanti keret. A transzatlanti kapcsolatrendszer az elmúlt évek során bizony megjárta a poklok poklát. A kapcsolat fenntartása mindenkinek fontos volt az óceán jobb és bal partján, ám az intenzitást illetően eltérő volt a hozzáállás. A legnagyobb válságot, krízist az iraki beavatkozás során élhettük meg, mert az eltérő nemzetbiztonsági stratégiai megközelítések csaknem végleges törést okoztak Európa és Amerika között.

Magyarország más országokkal együtt ebben a súlyos politikai válságban közvetítőként lépett fel a transzatlanti térségben, amely azt mutatta meg, hogy igenis van feladatunk és felelősségünk ebben a nemzetközi dimenzióban is. Ma már világosan látszik, hogy a transzatlanti viszonynak nincsen alternatívája. Ez a kapcsolat, amennyiben a multilateralizmus eszközrendszerét is bevonjuk az együttműködésbe, egy sokkal hatékonyabb szövetségi politika kialakítását, kialakulását teszi lehetővé.

Ráadásul alapvető értékeink a térségben egyformák, még ha érdekeinkben van különbözőség is. A transzatlanti közösségi együttműködés egyik fontos alapját adják a bővülő gazdasági kapcsolatok is. Magyarország számára ez azért is kiemelkedő, mert az elmúlt évek úgynevezett helyrehozó és hibajavító külpolitikája után újabb szintre léphetünk a magyar-amerikai kapcsolatok terén.

Az nem kérdés, hogy a transzatlanti kapcsolatrendszerben a közép-európai szövetséges Magyarország. Az a kérdés, hogy ezt a státusunkat miképpen tudjuk kamatoztatni gazdasági téren. Az Egyesült Államok hazánk legjelentősebb tengerentúli kereskedelmi partnere ma is. Az USA kereskedelmi partnerlistáján Magyarország az 57. helyet foglalja el, megelőzve például a sokak által itthon is irigyelt Szlovákiát vagy Szlovéniát. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a kelet-közép-európai régió országai közül hazánkban a legnagyobb az amerikai befektetések aránya. Ők már csak tudják, hol érdemes befektetni!

A transzatlanti együttműködés azonban nem csak hivatalos delegációk kiutazásából és fogadásából, nem csak fényképezkedésből, és főleg nem folyamatos fanyalgásból és nyavalygásból áll.

Feladatot és felelősséget kell vállalni. Lehet, hogy ez a feladatvállalás sokakat nem hoz lázba, másokat meg arra sarkall, hogy 15 perc hírnévért bizony kritikával illessék ezt a viszonyrendszert. Azonban nem lehet potyautas magatartást folytatni hosszú távon. Részt kell vállalni a szövetségesi politika kivitelezésében is. Egy nemzet, amely kiváló tapasztalatokkal rendelkezik a vértelen átmenet kivitelezésében, de amely nemzet '56-os nemzetként tudja, hogy milyen nehéz a szabadság és demokrácia eszményét egyedül megvalósítani, köteles az ilyen feladatokban saját tudását átadni más nemzeteknek, éljenek azok a világ bármely pontján is.

Ilyen feladatokat eddig is ellátott a Magyar Köztársaság, most azonban újabb feladat vállalása szükséges. Afganisztáni csapataink egy részének átcsoportosításával egy tartományi újjáépítési csoport lehet a következő misszió. Ezt természetesen úgy tudjuk vállalni, hogy szövetségeseink, főleg az Amerikai Egyesült Államok támogatását, beleértve az anyagi támogatást is, megkapjuk. Hiszen úgy gondoljuk, hogy az új egyensúly megteremtésének és a külföldi expedíciós feladatoknak bizony összhangban kell lenniük.

Joggal bízom abban, hogy a patkóban ülő valamennyi parlamenti pártban lesz az ügynek szószólója, mert nem az számít, hogy melyik székházba megyünk taggyűlésre, hanem az, hogy tudjuk: a transzatlanti kapcsolatrendszerben van helye Magyarországnak. És ennek az országnak a vezető politikusai kormánypártiként és ellenzékiként egyaránt tudják, hogy nekünk van feladatunk és felelősségünk is abban, hogy ez a kapcsolatrendszer milyen lesz a jövőben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu