HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy eljött az ideje az egyenes beszédnek. A kampánynak vége van. Azt, hogy kemény lépések megtételére szorul a kormány, legyen az bármilyen színű, ezt azért nagyjából mindenki sejthette, aki egy kicsit tisztában van a pénzügyi folyamatokkal ebben az országban. Ezt lehetett tudni, nem idén tavasszal a választási kampány idején, hanem amikor tavaly a költségvetési törvény vitája zajlott, sőt azt megelőzően is. Elég pontosan lehetett tudni, hogy az ország pénzügyi helyzete, a költségvetés állapota meglehetősen rossz. Nem véletlenül mondtuk a két forduló között, hogy most már ne beszéljenek a pártok másról, csak arról, hogy mi az ördögöt fognak tenni az első száz napban. Ezt nem véletlenül mondtuk.
Van egy nagyon szorító határidő, szeptember, amikorra a kormánynak - és akkor nem lehetett tudni még, hogy ki fog kormányt alakítani - a konvergenciaprogramot el kell fogadtatni az Európai Unió vonatkozó bizottságával. Hát ez azért nem egy egyszerű dolog! A jelenlegi kormánynak - amely egyben az előző kormányt is jelentette - ez már két alkalommal nem sikerült, hiszen az Európai Unió ezt mind a két alkalommal alkalmatlannak minősítette. Apró dolognak tűnik, de ha ez szeptemberben nem fogadtatik el, akkor nagy bajba kerülünk, nemcsak a politikai elit meg nemcsak a kormány, ez nemcsak a kormány baja lesz, hanem az egész országé. Egyfelől ugrik a 2010-es euróbevezetés, ennek a mostani forintleértékelés már az előszelét érezteti, másfelől azok az uniós források, amelyekre azért mindenki fente a fogát - hiszen a jövő esztendő fejlesztéseinek alapvetően a forrásait ez fogja kitenni -, nem lesz hozzáférhető számunkra, tehát itt nagyon kemény lépések megtételére van szükség. Azt hiszem, ezt őszintén be kell vallani legalább itt egymás közt, hogy ezt mindenkinek tudnia kellett és tudnia illett.
A kérdés az, hogy ez a program, illetve ez a törvénymódosító csomag szakmailag alkalmas-e arra, hogy ezeket a feltételeket teljesítse. Ha egy kicsinyke szerencsénk van, ha a kormánynak van egy kicsinyke szerencséje, akkor talán szeptemberben sikerül elfogadtatni végre harmadjára a konvergenciaprogramot, és valami megindulhat, de hogy hosszú távon a kialakult helyzetet kezelni ez a programsor vagy ez a törvénymódosító javaslatcsomag nem tudja, az biztos.
Én abban reménykedem titkon, hogy a kormány valamit még titkol és elhallgat előlünk, és a titkos fegyver még valahol a műhelyekben formálódik, de azért előbb-utóbb csak összeáll, előállnak vele, és tudjuk, hogy mi lesz a közép- és hosszú távú megoldások menete, mi lesz annak a stratégiája, mert ez ebből az adótörvény-módosító csomagból egyáltalán nem derül ki. Ez a csomag nem tesz mást, mint az előző négy év kormányzati munkájáról állít ki egy bizonyítványt, ami rendkívül negatív. Ugyanis nem külső körülmények által vagy a nemzetgazdasági folyamatok által előidézett helyzet, amit most meg kell oldani. Ezt az előző kormány saját magának köszönheti. Számos figyelmeztetés elhangzott az előző négy esztendőben. Én az előbb, bár nem volt kedvem hozzá, de akár mosolyoghattam volna is, amikor Kuncze Gábor innen vitatkozott fideszes képviselőkkel, hogy vajon 2002-ben a száznapos program megszavazása indokolt volt-e, vagy lehetett volna mást is tenni. Mi nem szavaztuk meg - én erre hadd hivatkozzam -, mert tudtuk, hogy megfelelő források nélkül ilyen intézkedéssor elfogadásának ez lesz a vége. Nem kell ehhez túl sok ész, ezt lehetett látni.
Az elmúlt négy esztendőben a felelőtlen költekezés határok nélkül zajlott. Minden esztendőben olyan költségvetési hiány alakult ki, amely általában duplája volt a tervezettnek, sőt volt két olyan év, amikor 10 százalék körüli volt. Ilyen - szakértők szerint - 1945-ben, a háború utolsó évében volt tapasztalható. Ez a helyzet egyszerűen tarthatatlan! S ezzel a mostani törvénycsomaggal, módosító csomaggal egyetlenegy baj van: itt semmiféle gondolkodásbéli változásnak nyomát sem lelni föl. Azok a strukturális problémák, amelyek ide vezettek, és a költségvetést és a gazdaságot ilyen helyzetbe hozták, szinte érintetlenek. Az, hogy megpróbálunk több adót beszedni azoktól, akiket idáig is agyonterheltünk adóterhekkel, vagy a működésüket majdnem ellehetetlenítettük, nem egy újszerű dolog, ebben semmilyen új vonás nincs. Ez nem egy szellemi termék, hanem próbáljunk meg ott húzni még, ahol idáig húztunk, hátha még valami ebből kipréselhető.
Nem tudni, hogy ez az adócsomag mekkora terhelést jelent a lakosságnak és a vállalkozásoknak, és mire lesz elég. Ma ebből még csak annyi látható, hogy az államháztartás bevétele a következő években jelentősen nőni fog, de hogy a pazarló, indokolatlan kiadások milyen mértékben fognak csökkenni, azt nem látjuk. Egyébként az előrejelzésekből és a számokból, ami kiolvasható a javaslatokból, körülbelül egy nagyságrenddel nagyobb lesz az a pénz, amit be akarnak szedni, mint amit kiadások során meg akarnak takarítani.
Csak az nyilvánvaló, hogy a reformok kapcsán újabb megszorítások kell hogy életbe lépjenek a jóléti rendszerek területén, és újabb jelentős teher vállalását fogja jelenteni a magyar társadalom számára. Arról sincs szó a csomagban, hogy ezek az intézkedések 2009-ben visszavonásra kerülnének, ami azt jelenti, hogy a lakosság évi 1000-2000 milliárdos terheléssel fog folyamatosan tovább élni.
Az ország nemzetközi megítélése, hitelminősítő intézeti besorolása folyamatosan romlik. Alig van olyan nap, amikor valamelyik nemzetközi hitelminősítő ne sorolná hátrébb az országot.
Megállapíthatjuk, hogy ma nemcsak az államháztartás, hanem a nemzetgazdaság egészének a helyzete rossz. Idáig erről nem volt még szó, hiszen a nemzetgazdaság és a gazdasági élet szereplői, annak ellenére, hogy viszonylag nehéz körülmények között kellett a munkájukat folytatni, viszonylag produktívak voltak. Most elértünk oda, hogy most már nemcsak a pénzügyi helyzet, nemcsak az államháztartás, hanem valóban a magyar gazdaság is kezd egyre rosszabb állapotba kerülni és jutni.
A súlyos helyzet kialakulásának az okait vizsgálandó a kormány ezzel nem foglalkozik, a régi-új kormány úgy tesz, mintha ez természetes lenne. A választási ígéretek valóban nem erről szóltak. Tegnap a pénzügyminiszter úr a Magyar Televízió műsorában azt mondta, hogy 2005. szeptember 1-jétől 140 alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen nehéz helyzet fog itt kialakulni. Én meg arra emlékezem, hogy 2005. szeptember 19-én a pénzügyminiszter úr benyújtott egy olyan adócsökkentő programot, amely 1000 milliárd forint adócsökkentést tervezett, erre az esztendőre körülbelül 300-400 milliárd jutott volna. (Dr. Veres János nemet int.) 200-300? (Dr. Veres János: 240.) 240. Ehhez a 240-hez képest ez a csomag már egészen másról szól. Akkor tényleg fölvetődik a kérdés, hogy akkor tévedett, vagy most téved. Mind a két tévedés meglehetősen katasztrofális lehet a magyar társadalom számára.
A 2006. évi költségvetés tipikus választási költségvetés volt - bár a kormány ezt végig tagadta -, amelyben a bevételek felül, a kiadások pedig mélyen alul voltak becsülve. Példának okáért: ebben a költségvetésben a gyógyszerkasszát 298 milliárdra tervezték, holott a 2005. évi teljesítés 349 milliárd forint volt, és sajnos ez általában - mert a dolgok már csak ilyenek - növekedni szokott. A tervvel szemben a 2006. évre várható 390 milliárd forint, amiből a gyártók 22 milliárdot fizetnek vissza.
Az elmúlt héten egy pozsonyi napilap nagyon szigorúan foglalkozott ezzel a kérdéssel, és azt mondta, hogy a csomag a választók korrumpálásának az ára, amit a választók és nem a politikusok fognak megfizetni. A következmények, az államháztartás kialakult szerkezeti válsága már az egyébként jól működő gazdaság helyzetére is nagyon negatívan hat. A kormányprogram szerint jövőre 2 százalékkal csökken a GDP növekedése, 5-7 százalék közé emelkedik az infláció, emelkedik az államadósság, romlik a foglalkoztatás, gyengül a forint, stagnálnak, visszaesnek a bérek, csökken a fogyasztás, és látványosan csökkenni fog a lakosság életszínvonala, és ami a legnagyobb baj, a gazdaság versenyképessége.
Engedjenek meg néhány szót az adókról, hiszen adómódosító törvénycsomagot tárgyalunk! Az adócsomag 24 érdemi adóintézkedést tartalmaz, ezek közül 3 új adó, 21 pedig a korábbi adók felfelé történő módosítása.
(15.20)
A javaslatok között van néhány paragrafus, amely az adó- és járulékalap bővítését, az adó elkerülésének lehetőségét, illetve ennek csökkentését, a szürkegazdaság mértékének csökkentését célozza. Nagyon nehéz megállapítani, hogy a csomag mekkora adóemelést jelent.
A 2005 szeptemberében előterjesztett adócsökkentési intézkedések lényegesen pontosabban voltak dokumentálva, mint a most tervezett intézkedések. A várható bevételnövekedés a mi megítéléseink szerint, figyelembe véve azt is, hogy a tervezett adócsökkentések elmaradnak, 1300-1400 milliárd forint egy teljes évre. A sajtó és a szakemberek ennél magasabb számokat is használnak. Ebbe az általunk becsült tehernövekedésbe nincs beleszámolva a gázáremelés, a villamosenergiaár-emelés, a közlekedési tarifák emelése és a gyógyszertámogatások várható csökkentése. Az ezekkel kapcsolatos várható terheket pontosan nem ismerjük, de feltehetőleg itt is százmilliárdos nagyságrendű átterhelésről van szó.
Vannak olyan adók, amelyeket lebegtet a kormány, de nem lehet megtippelni, hogy milyen terheket jelentenek majd ezek. A legfontosabb talán ezekből az építményadó, ami feltehetően szintén százmilliárdos nagyságrendű, mind a lakosság, mind a vállalkozói szektor vonatkozásában. A becslésekből hiányzik egy sereg bagatellnek minősíthető tétel, ami nyilvánvalóan megnehezíti a vállalkozások életét, és sok munkát ad majd a könyvelőknek, az adóellenőröknek, és valószínűséggel nagy büntetésvonzataik lesznek.
A lakosság és a vállalkozások összes új terhe a következő években így bizonyosan jóval 1500 milliárd forint fölé fog kerülni. A kiadások csökkentése a jelen ismeretek szerint 150-160 milliárdra tehető - ez pont egy nagyságrenddel kisebb -, ami azt mutatja, hogy a kormány a jelenlegi helyzetre a legrosszabb megoldást találta, hiszen az államháztartás szerkezeti válságának feloldása csak érdemi kiadáscsökkentéstől lenne várható. A megszorítások körülbelül 50 százalékban terhelik a lakosságot, és 50 százalékban a vállalkozásokat, ami nyilvánvalóan az érdemi gazdaságpolitika hiányára utal. Magyarán, a kormány onnan vesz el, ahonnan szerinte lehet.
Lássuk, hogy a lakosságnak mit fognak jelenteni ezek az adóterhek, illetve a növekedés: a járulékemelés körülbelül 220 milliárd, az áfaemelés 170 milliárd, a nyugdíjbeszámítás az adóalapba 32 milliárd, a járulékalap-szélesítés - például a minimálbér esetében - 40 milliárd, a szolidaritási adó 24 milliárd, a kamatadó 26 milliárd, a vagyonosodás utáni beszedendő adó 10 milliárd, a külföldi vagyon hazatelepítése 10 milliárd, a jövedéki adók 3 milliárd, a nyugdíjas vállalkozók járulékemelése 11 milliárd, a gépjárműilleték 10 milliárd, az adókedvezmények szűkítése 30 milliárd, az adómentes bevételek körének szűkítése 32 milliárd. Ez összesen 599, tehát 600 milliárd forint.
A törvényjavaslathoz mellékelt meglehetősen igénytelen tájékoztató hatástanulmányokat a PM - illetve hatástanulmányokat a PM nem adott át -, ezek a tájékoztatók a háztartások 4-5 százalékos többletterhével számolnak. Véleményünk szerint ez mindenképpen magasabb lesz, hiszen ezek a számok másról beszélnek, és még egy jelentős árrendezésről is szó van. A többletteher sokkal inkább 5-6 százalék közé kerülhet. Sajnos, ez a többletteher elsősorban a középosztályt, és ugyancsak az ebbe a rétegbe tartozó vállalkozókat terheli, ők viselik: szolidaritási adó, gépjárműadó, eva, járulék, eho, kamatadó, és még sorolhatnám. Az igazságosság - a szólamok ellenére - a szerényebb jövedelmű rétegek felé sem érvényesül.
Az MDF súlyos hibának tartja a szociális adókulcs 5 százalékos emelését, ami elsősorban ezt a réteget sújtja. Indokolt lenne inkább visszatérni a normál kulcsra, 20 százalékról 25-re. Igaz, hogy ez az üzemanyag árának jelentős emelkedését hozhatná, de amikor csökkentette meglehetősen nehéz helyzetben, 25-ről 20-ra az áfa felső határát a kormány, akkor egy javaslattal éltünk. A javaslat lényege az volt, és ez a mai napig él, hogy ha az illetékadót kivesszük a forgalmi adó alapjából, akkor körülbelül olyan mértékű csökkentést értünk volna el, mint a forgalmi adó 5 százalékos csökkentésével. Szerintünk szakmailag ez jobb megoldás lett volna, de akkor a kormány ezt nem fogadta el. Még mindig érdemes lenne elgondolkodni ezen a megoldáson; nem azon, hogy a középosztály és az alsóbb jövedelmi csoportok terheit növeljük az áfa megemelésével.
A vállalkozások vonatkozásában azt 10-11 év távlatából érdemes megemlíteni, hogy a Bokros-csomag legalább célzott volt: a gazdaság fölpörgetését célozta meg az állami költekezés meghúzása mellett. Míg a Gyurcsány-csomag az üzleti és kisvállalkozói kört, valamint a bankszektort is nagymértékben sújtja. Az adók és a bérterhek következtében - és ez a legveszélyesebb - a vállalkozások versenyképessége erőteljesen romlik, a vállalkozói üzleti tervek egyik napról a másikra átíródnak, felülíródnak. Kiszámíthatatlan a jogalkotásnak ez a fajta menete, a következményei pedig különösen.
Nézzük, mit jelentenek a törvénymódosító csomag elemei a vállalkozói rétegnek: a vállalkozások szolidaritási adója 170 milliárdot, a tb-járulék-csökkenés elmaradása 210 milliárdot, az eho változása 88 milliárdot, az evakulcs emelése 53 milliárdot, az elvárt adó, ami egy külön érdekes jelenség, 53 milliárd forint bevételt, a bankadó 55 milliárdot, az adóköteles természetbeni juttatások adóemelése 20 milliárdot, a házipénztár megadóztatása 10 milliárdot, összesen 661 milliárdot tesz ki.
Mindezek következtében nyilván erősödnek azok a vélemények - és nyilván ezek nem megalapozatlanok -, hogy megkezdi a külföldi működő tőke a kivonulást, egy része bizonyosan. A hazai vállalkozások jelentős része pedig valószínűleg más utat keres magának: olyan országot, ahol az adófeltételek kedvezőbbek.
A szabályozásban egyetlen pozitívum, hiszen ne csak kritizáljon az ember, hanem mondjon olyat is, amit jónak tart, hogy a fejlesztési adókedvezményeknél a foglalkoztatási létszámra vonatkozó előírások alacsonyabbak lesznek, ami reálisabbá teszi a fejlesztési lehetőségek igénybevételét, és várhatóan pozitívan hat a foglalkoztatásra.
A mikro-, a kis- és középvállalkozások helyzete teljesen világosan és egyértelműen romlik. Az eva adókulcsának 15-ről 25 százalékra történő emelése, a becsült adó - ez 2 százaléknyi lesz az árbevétel után -, a minimálbér utáni kétszeres járulékfizetés, az eho új előírásai, az energiaárak emelése, az adminisztráció bonyolultsága következtében előálló többletkiadások őket sújtják a leginkább.
A mikro-, kis- és középvállalkozások pontos terhelésének emelkedését nem tudtuk pontosan kiszámítani. Jó lenne erről valami tájékoztatást kapni. Mindenesetre ez a szektor néhány kivételes esettől eltekintve nem bírja el a többletterhelést, helyzetükön inkább könnyíteni kellett volna versenyképességük javítása érdekében. A helyzet romlása valószínűleg negatívan fogja befolyásolni a foglalkoztatási rátát, ami a munkanélküliség további növekedését fogja előidézni.
Néhány új, bevezetni kívánt adó valójában az APEH munkájának kritikáját jelenti, de egyben az egész közigazgatásét is. Arra utal, hogy rossz a jogkövető magatartás az országban - a törvényeket nem tartják be -, és ezért esetleges alkotmányossági aggályokat felvető új adókat kell bevezetni. A Magyar Demokrata Fórum számára ismert a helyzet az adóelkerülések területén. Valójában az országban mindenki tudja, hogyan lehet az adójogszabályokat kijátszani, de a feladat elsősorban az lenne, hogy a végrehajtható, stabil törvények sokasága rendelkezésre álljon, amelyek betartásának ellenőrzése szintén viszonylag egyszerű.
A becsült adó azt jelenti, hogy néhány speciális feltételtől eltekintve minden nyereség nélküli vállalkozást adóelkerülőnek minősítünk, a házipénztár tervezett adója sajátos beavatkozás a vállalkozások életébe. Mindamellett tudjuk, hogy az esetek többségében mi történik a házipénztárban lévő, illetve már nem is ott lévő pénzekkel, de az új törvény azt jelenti, hogy az állam által megszabott mennyiségen felüli, házipénztárban lévő pénz mindenképpen 20 százalékos adóvonzattal jár. A kérdés az, hogy miért pont ennyivel? Miért nem 15-tel, miért nem 25-tel, miért nem 30-cal? De sajátos az is, hogy amennyiben a házipénztár anomáliáit az érintett cégek 2006-ban az adott határidőben rendezik, úgy csak 10 százalékos adót kell fizetniük.
Az adóelkerülés csökkentésére tett mindenféle javaslatot a Magyar Demokrata Fórum támogat, hiszen a legnagyobb hibája ennek a törvénymódosító csomagnak az, hogy nem próbálja - és az előttem szólók is külön hangsúlyt helyeztek erre - az adófizetők körét szélesíteni.
(15.30)
Nem próbálja a rendszerbe minél nagyobb sokaság bevonását megtenni vagy erre kísérletet tenni, hanem azoknak, akik idáig is a rendszerben voltak, és akik adót fizettek, az ő terheik fognak jelentősen nőni. Ennek a vélhető vagy várható következménye az lesz, hogy sokan megpróbálnak a rendszerből kikerülni, sokan megpróbálják a még nagyobb adóterheket elkerülni, vállalva a büntetés kockázatát, hiszen valószínű, hogy a büntetés kisebb megterhelést fog jelenteni, mint a rendszerben való maradás.
Marad az iparűzési adó, megszüntetésének időpontjáról ebben a csomagban nincs említés. (Keller László: Dehogy nincs!) Aggályos, hogy a becsült adó is tulajdonképpen egy újabb forgalmi típusú adó, amit az Európai Unió nem biztos, hogy díjazni fog, hiszen az iparűzési adónak is ez a legnagyobb problémája. Eredetileg arról volt szó, hogy esetleg az építményadó váltja ki az iparűzési adót, de úgy tűnik, hogy az építményadó bevezetésére ezzel párhuzamosan kerül sor.
A csomag és az ártámogatások rendezésének fontos következménye az inflációs adó, vagyis az, hogy az infláció 6-7 százalékra fog növekedni, ami minden jövedelmet érint. Talán nem vették észre, hogy tíz évvel ezelőtt a Bokros-pakkban is ez volt a legsúlyosabb tétel. Az infláció megemelkedése egyébként nyilvánvalóvá teszi az euróbevezetés feltételeiben a 2008. évi dátumnak az eltolódását. A miniszterelnök személyesen beszélt arról, hogy indokolt a forint gyengítése, a 282 forint körüli euróárfolyam közelítése, és ennek tompítására nem volt elég meggyőző a kormányszóvivő ellentmondó nyilatkozata. Igen, igaz, hogy az árfolyam gyengítése ösztönzi az exportot, de ez egy nagy ugrás esetén nagyon primitív és veszélyes gazdaságpolitikai eszköz. Az sem mindegy, hogy amikor Magyarország belép az eurózónába, milyen átváltással számolhatunk, mert ez pozicionálja majd a lakosságot, annak gazdasági helyzetét ebben a régióban. Erre sokkal jobban oda kell figyelni; egyébként az árfolyam kérdése a Magyar Nemzeti Bankra tartozik az infláció kézben tartásával együtt, és feltehetően indokolt esetben megteszi a lépéseket ezek megvédésére.
Az MDF, ahogy az előbb mondtam, támogat minden olyan tervezett lépést, amely a szürke- vagy a feketegazdaság elleni fellépést célozza. Néhány további ilyen célzott javaslat található a kicsit pongyolán megfogalmazott, összesen 243 paragrafus között. Jelentős kedvezményelvonást tervez a kormány, és jelentősen mérsékli, 3,4 millióra azt az éves jövedelemhatárt, ameddig együttesen legfeljebb évi százezer forint adókedvezmény vehető igénybe. 2007-től megszűnik az azután keletkezett lakáshitel-törlesztésekre az adókedvezmény, megszűnik a szellemi tevékenység legfeljebb 50 ezer forintos kedvezménye, megszűnik a felnőttképzés díjára és a számítógép beszerzésére fordított kiadás eddigi kedvezménye. Szigorodik az önkéntes pénztárakba befizetett összegek felhasználása, illetve csökken a munkáltató által adómentesen befizethető összeg.
Az adókedvezmények általában társadalmi, gazdaságpolitikai célkitűzéseket fejeznek ki, azokat támogatnak. A felnőttképzés, a számítástechnikai ismeretek elsajátítása, a tudományos munka és az öngondoskodás támogatása fontos célok voltak, a költségvetés ilyen irányú tehermentesítése nem a legbölcsebb dolog. De be kell látni, hogy a helyzet rossz, és ezért részben elfogadható.
Egészen látványos a gépjárműadó emelése és annak indoklása. A 2006. évi költségvetés 49 milliárd forint bevételt tervez ezen a címen, a mostani emelés hatását mintegy 10 milliárdra becsülik. Úgy tűnik, ez a becslés szerény, mivel az adóemelés 50 százalék körülinek látszik. Az előbb Molnár Albert képviselő úr pont egy Suzuki példáját hozta fel. Nekünk a Suzukiról, ugyanarról az autóról egészen más adataink vannak. Egy Suzuki 1300-as 990 kilogramm súlyú és 68 kilowatt teljesítményű, ennek az adója 12 ezer forintról - ennyi volt most - 20 400 forintra fog emelkedni. Ez azt jelenti, hogy a középrétegek terhe fog a legjelentősebben emelkedni. Ez a középkategóriás autóknál szinte brutális. Nagyon sokan vannak, akiknek vissza kellett adniuk a részletre vásárolt autót, ezeknek a száma körülbelül 40 ezerre tehető az elmúlt esztendőben, hiszen nem tudták a terheket viselni. Ez a mostani adónövekedés azt jelenti, hogy az ő számuk jelentősen nőni fog.
Hát, mit lehet mondani ezek után erről a törvénycsomagról? Azt, hogy átgondolatlan, hogy ez a törvénycsomag zavaros, hogy megalapozatlan, és hogy ezt egy felelős ellenzéki párt csak elutasítani tudja. A miniszterelnök úr többször hangsúlyozta, hogy együttműködést vár az ellenzéktől, ami egy reális elvárás. Na de azért olyan előterjesztésekkel kellene élni, amelyekkel valóban együtt lehet működni, és amelyekkel valóban egyet lehet érteni! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Itt talán egyben tudunk egyetérteni, a helyzet megítélésében, hogy az valóban rossz, de ez az előterjesztés ennek a helyzetnek a kezelésére szerintünk teljesen alkalmatlan, ezért a Magyar Demokrata Fórum ebben a formában ennek egyetlen elemét sem tudja támogatni. (Az elnök ismét csenget.)
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés