HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A megszorító intézkedések tulajdonképpen minden társadalmi csoportot vagy réteget érintenek, az azonban nem mindegy, hogy melyik csoport, réteg vagy korosztály hogy tudja kivédeni a negatív következményeket. Én most egy olyan korcsoportról vagy korosztályról szeretnék szólni, amelyik bizonyosan a legkiszolgáltatottabb: a gyermekek és a gyermekélelmezés a kérdésem témája.
Az áfaemelés nyilván a gyermekétkeztetést is érinteni fogja, és bizonyára miniszter úr is tudja, hogy a magyar gyermekek 25 százaléka szegény sorban él, egyötöde pedig majdnem mélyszegénységben, tehát nagyon rossz a helyzetük. A kérdés az, hogy a szeptember 1-jétől életbe lépő áfaemelés terheit ki fogja viselni. Három alternatíva adódik. Az egyik az, hogy az önkormányzatok vállalják. Ez majdnem kizárt, hiszen az önkormányzatok helyzete is jelentősen nehezedni fog.
A másik megoldás az, hogy majd az esetleges nyereségből kompenzálják. 17 milliárd a közétkeztetés évi forgalma, 0,35 százalék a nyereségtartalma, az adóemelés, az áfaemelés ennek a tizenötszörösét teszi ki, ezért ez sem járható út.
A harmadik megoldás az, hogy a szülők vállalják át ennek a terheit, node ezek a gyermekek - legalábbis jó részük - nem jutnak a nap minden szakában, de naponta legalább háromszor élelemhez, mert szegénységben élnek, és a szülők helyzete ezt nem teszi lehetővé.
Tisztelettel kérdezem miniszter úrtól mint a tárca felelős vezetőjétől, a szakemberek sokasága töri-e a fejét azon, hogy ezt a meglehetősen nehéz helyzetet hogy lehet feloldani, hogy lehet ilyen helyzetben olyan intézkedéssort hozni, amely valóban kivételes, és ennek a csoportnak, ennek a korosztálynak a helyzetét javítja vagy elviselhetőbbé teszi.
Várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.)
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés