TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tukacs István vagyok. Már a jegyző úrnak sem sikerült a parlament alakuló ülésén ezt szépen elmondani - de nem ez a lényeg.

A vitában három elemet szeretnék érinteni, a két különadó kérdését és a pénzintézeteket járadék formájában 20 százalékkal kvázi adóként adóztató tervezetet.

Én a törvényjavaslatok vitájára készültem, bár eddig kevés valóságos vitát hallottam magukról a törvényjavaslatokról. Azért nem hallottuk ezt, mert az előterjesztés mellett érvelő kormánykoalíciós képviselők természetesen megpróbálnak vitaként tálalni bizonyos sarkalatos kérdéseket, azonban a válaszok erre inkább az előző ciklus elemzésében és főleg a választási kampány elemzésében merülnek ki, mármint a felelősség kérdésében és másban. Ha ez így szokás, akkor én sem fogok ettől eltérni, mégis szeretnék három érvet említeni a benyújtott tervezetek mellett.

Elvárható és méltányos-e a szolidaritási elv érvényesítése ezekben a tervezetekben? Elvárható is, méltányos is. Amikor azt mondjuk, hogy 2007-ben 6,5 millió forint jövedelemhatárnál az efeletti összeg 4 százalékával járuljanak hozzá az ezek szerint tehetősek a közkiadásokhoz, ez igazságos is, méltányos is. Méltányos azért, mert azok, akik többet tudnak vállalni, többet kell hogy tegyenek ezekhez a kiadásokhoz.

A második elem: méltányos-e, hogy megtesszük ezt a nyereséges társaságoknál, és egyben kivonjuk azokat a társaságokat és szervezeteket, amelyek nem képesek a nyereségük után fizetni? Igen, ez így van.

Végül a harmadik, amit említenék: méltányos-e az a logika, mely szerint egy hitelintézet esetében azt mondjuk, hogy ha az állam kamattámogatást ad, akkor az ezáltal bővülő keresletből, az ebből származó haszonból részesülni akar? Igen, természetesen az. És ez más logika, mint versengő pénzintézeteket a maguk jó termékeik után nyereséges pénzintézetként csak a nyereségért adóztatni. Ez a logika azt mondja, hogy ha közpénzből, költségvetésből teremtünk keresletet ezeknek a hitelintézeteknek, akkor elvárható, hogy hozzájáruljanak közös kiadásainkhoz.

Mindezeknek az intézkedéseknek a tétje 250 milliárd forint a következő évben. 250 milliárd forint, durván 50 milliárd forint a hitelintézetektől és 200 milliárd forint azoktól, akiknek a szolidaritását kérjük. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az egyensúly megteremtéséhez szükséges és megalapoz. Megalapozza azt az időszakot, amikor a koalíció a kormányprogramot hajthatja végre.

Szeretnék kitérni a választási kampány időszakára és az ezzel kapcsolatos vitára.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Herényi Károly képviselő úrral értek egyet, aki azt mondta, hogy mindenki tudta, milyen állapotban van hazánk költségvetése. Ha ez így van, mindannyian tudtuk kormányoldalon is, ellenzéki oldalon is. Ha ezt tudtuk, akkor vajon miért nem hangzott el a kampányban akár az ellenzéki pártok, az ellenzéki képviselők részéről? Nagy valószínűséggel azért, mert ennek a tálalásával egyben nem lehetett volna tizennegyedik havi nyugdíjat, kedvezményes autópályát és még a csuda tudja, hogy miket megcélozni a kampányban. Azt gondolom tehát, hogy nem volt ez egyéb, mint hűvös politikai számítás, a számítás tárgya pedig az volt, hogy ha ezekkel a kampányígéretekkel nyerni lehet - mint ahogy nem lehetett -, akkor a felelősséget természetesen az előző ciklus képviselőire lehet testálni kettős politikai haszonnal, és egyben nekilátni a minden kormány számára elkerülhetetlen feladatnak, a kiigazításnak vagy egyensúlyteremtésnek. Ezért azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs mit egymás szemére vetni ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu