HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a tanítást a két minisztertől. Azért Petrétei miniszter úrnak szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy létezik egy olyan, hogy törvénycsomag. Ez volt a Bokros-csomag idején, most van a Gyurcsány-csomag idején is, voltak salátatörvények, tehát lehet kezelni ezt a kérdést úgy, hogy elejétől a végéig bemutatom azt, hogy az önkormányzatok átalakításával honnan hova szeretnék eljutni. Ez az első lépése lehet, de mi csak az első lépést látjuk, a végét nem látjuk, és nem tudunk így felelős döntést hozni.

Kedves Miniszter Asszony! Nem tudom, hogy mikor mondtam volna én olyat bármikor is, hogy támogatom az önkormányzati választások idejének a megváltoztatását. A TÖOSZ munkájában Visegrád már nagyon régóta nem vesz részt, azóta, mióta látjuk azt, hogy ez egy átpolitizált testület, és mi ebben az átpolitizált testületben nem kívánunk dolgozni, tevékenykedni, úgyhogy mi a munkában nem veszünk részt, észrevételt sem szoktunk fűzni a TÖOSZ javaslataihoz. Úgyhogy az ön állítása nem felel meg a valóságnak.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Dr. Lamperth Mónika Hadházy Sándor felé: Nem tagok? Tagok, csak nem vallják be!)

Forrás: parlament.hu