HOCK ZOLTÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Igyekszem nagyon rövid lenni, mert valóban, ahogy Erdős Norbert képviselő úr utalt rá, a bizottsági ülésen azt mondtam, hogy ez a törvény egy pótcselekvés, de ettől függetlenül azzal szeretném kezdeni, hogy a Magyar Demokrata Fórum vélhetően támogatni fogja ennek a törvénynek az elfogadását. Nem azért, mert feltétlenül egyetért vele, hanem azért, mert ezt egy lehetőségnek látjuk, talán egy jó irányba tett lépésnek.
Ugyanakkor nem tudom megkerülni azt a körülményt, és én azt gondolom egyébként, hogy minden parlamenti képviselőnek egy kicsit rossz kell legyen a lelkiismerete, amikor majd erről szavazni fog és igennel fog szavazni, én visszaemlékszem arra, hogy néhány héttel ezelőtt a parlament a frakciók javaslatára csöndben, nagyon gyorsan megszavazott mindenféle vita és észrevétel nélkül a parlamenti képviselőket érintő mindenféle intézkedéseket.
(18.20)
Ennek a törvényjavaslatnak a tükrében azt gondolom, lehetséges, hogy akkor fel kellett volna szólalni. Tudniillik az, hogy a jogalkotó, a parlament igyekszik önmérsékletre szorítani az önkormányzatokat, és általában a közintézmények gazdálkodását igyekszik racionálisan, hatékonyabban, ha úgy tetszik, morálisan is elfogadhatóbb keretek közé terelni, egy helyes törekvés, és támogatható is.
Ugyanakkor, ha ilyen mélységekig nyúl bele a parlament vagy a kormány az önkormányzatok belső demokráciájába, belső gazdálkodásába - hiszen amikor itt Pál Tibor képviselő úr 3 milliárdos megtakarításról beszél, lássuk be, hogy ez az önkormányzatoknál jelent megtakarítást, ez a központi költségvetést nem érinti, mert normatív támogatásban meg semmilyen támogatásban az önkormányzatok nem jutnak állami forrásokhoz, hogy a tiszteletdíjukat adott esetben ki tudják fizetni, tehát önmagában ez a kérdés nem igaz -, vélhetően a szabályozásnak én nem ezt a nyers, tiltó eszközét választottam volna, hanem összekötöttem volna az önkormányzat gazdálkodásának színvonalával, ha különböző támogatásokat igényel, akkor tiltottam volna, csökkentettem volna, és nem nyúltam volna ilyen mélyen bele.
Rakjuk egymás mellé a két törvényt! Mi magunk is - nem akarok demagógnak látszani, és nem is akarok demagóg lenni -, a parlament és a kormány, saját magával szemben sokkal óvatosabban fogalmazta meg a takarékossági kritériumokat, mint most ezt az önkormányzatokkal megteszi. Hiszen - lássunk tárgyilagosan - a parlamenti képviselők tiszteletdíja nem csökkent, az önkormányzatoknál csökkenni fog. A bizottsági pótdíj a parlamentben nőtt, itt meg csökkent. Tehát az egyenlő mérlegelés, az egyenlő mérleg kellett volna hozzá. De nincs jelentősége: ha ez azt fogja eredményezni, hogy általában ez a fajta gondolat tovább fog gyűrűzni, és a központi kormányzatnál, adott esetben a parlamentben meg az állami intézményrendszerben is valóban olyan hathatós intézkedések lesznek, amelyek a közpénzeknek a sokkal hatékonyabb, morálisan is támogatható felhasználását fogják elősegíteni, akkor ez egy jó első lépés, és ennek egyfajta megelőlegezett bizalma tekintetében támogatni fogjuk ezt a törvényt.
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az önkormányzatok helyzetét ez nem fogja semmilyen irányba megoldani. Én azt értem, hogy a bejelentett különböző intézkedések tükrében ez egy jó kommunikációs gegnek is felfogható, hogyha elmondhatjuk, hogy egyébként megostoroztuk az önkormányzati képviselőket, nosza, rajta.
Én bízom benne, hogy ettől még sokan fogják vállalni a helyi ügyek képviseletét, és reményeim szerint magas színvonalon fogják ellátni, de az ilyen mélységű beavatkozás, amit ez a törvény magában foglal, nem biztos, hogy indokolt.
De lássuk a medvét, ezzel kezdtem, ezzel fejezem be: az MDF ezt a törvényt támogatni fogja.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés