JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologra és több képviselő hozzászólására szeretnék reagálni. Az egyik: igaz, hogy nehéz tárgyalni több törvényjavaslatot így szakaszolva meg ebben a formában, ez igaz; de tessenek mondani, milyen módszert javasolnak, mi állunk készen arra, hogy más formát is találjunk a tárgyalásra.
(12.00)
Igyekeztünk segédanyagokat is adni önöknek, és eljuttattuk, hogy össze tudjuk vetni a jelenlegi meg a javasolt megoldást. Azt szeretném kérni, hogy lehetőleg csak arról vitatkozzunk, ami a most beterjesztett javaslatokban benne van. Tudom, hogy a mi részünkről, szocialista politikustól is hangzottak el dolgok, olyanok, amik nincsenek benne ebben a törvényjavaslatban most. Elhangzott olyan, nem önkormányzati politikustól, hogy sok az önkormányzat Magyarországon. Ilyenről nincsen szó, ezzel ne vitatkozzunk most, ami leírva, azt! Néhány alapvető dologban, azt gondolom, talán egyet lehetne érteni. Mi azt gondoljuk, hogy az önkormányzati alapjog, ami a választópolgárokat érinti, semmiféle csorbát nem szenved a most beterjesztett javaslattal. Az önkormányzatisághoz való jog megmarad.
A másik ilyen alaptétel: nem gondoljuk, nincs leírva sehol, hogy a kistérségi szint önkormányzati szint lenne. Nem! Ahogy le van írva, önkormányzati feladatok szintje módja, eszköze a kistérség, de a kistérségnek nem lesznek önkormányzati alapjogai. Ilyen nincs ebben leírva, az alkotmányba is az kerül, hogy helyi közszolgáltatás ellátására önkormányzati társulás megalakítását írhatja elő a törvény.
Azt gondolom, hogy ezek alapvető, generális gondok, és ha azt nézzük, hogy mi van leírva a beterjesztett javaslatban, akkor haladunk előre a megegyezés felé.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés