DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A két parlamenti napon, ma egy hete és ma több kérdés hangzott el ezzel kapcsolatban, és a sajtó is bőségesen tárgyalja.

Nagy örömömre szolgál - persze az ellenzéki képviselők tették fel a legtöbb kérdést ezzel kapcsolatban -, hogy valamennyi hozzászóló az ellenzéki padsorokból is jó néhány elemét elismeréssel illette, vagy legalábbis egyetértését fejezte ki az intézkedésekkel kapcsolatban, felismerve azt, hogy ezek a szabályozások elsősorban a betegellátás minőségét javítják.

A szakmai kollégium és a szakma ajánlása például, hogy egy betegre szakorvosi ellátás keretében legalább tíz perc szükséges. Több száz millió olyan vizsgálatot fizetett eddig az OEP évente, amelyek nem érték el a két-három percet, és az átlag is csak 4,9 perc volt. Azt hiszem, világos, hogy ilyen rövid idő alatt, ahogy az egyik szakember írta, a kérdés második fele a beteg részéről nem hangozhat el, és a benn maradt kérdés az elégedetlenséget és ismételt orvoshoz fordulást is jelent. Én úgy gondolom, ez a szabály természetes, és ezt a szabályt úgy fogjuk még módosítani a rendszer adaptációja után, hogy közelítsünk mind jobban a szakmailag minimumnak tartott tíz perchez.

Ugyanezt szolgálja a 100 százalék fölötti teljesítmények kifizetésének a korlátozása. Nemcsak azt, hogy nincs 130 ezer forintos meg 60 ezer forintos tüdőgyulladás, hanem jól tudjuk, hogy emögött vagy pótágy, vagy pedig indokolatlan könyveléstechnikai manőverek vannak, nevezetesen a beteget már elengedték, miközben nem írták ki, és a következő beteg már az ágyon fekszik. Semmi nem indokolja ezeket az eljárási manipulációkat, hiszen Magyarországon aktív kórházi ágy több van a kelleténél. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Mindezek az intézkedések és még nagyon sok a betegek jobb és biztonságosabb ellátását szolgálják. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu