DR. BOROSS PÉTER (MDF): Kisebbségnek számítok, semmi más probléma... (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Hátrányos helyzetű!) - vagy helyzetű, igen.
Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én sajnálom, hogy Géczi József képviselő úr elment, mert engedjenek meg nekem egy egész rövid kitérőt azzal kapcsolatban, hogy elvek, felfogások, eszmények mi módon formálhatók úgy, ahogy éppen az érdekek diktálják. Én azért utalok vissza a két napirenddel ezelőtti témára, nevezetesen a mentelmi joggal kapcsolatos kérdésre, mert elhangzott többek részéről is, ő is megerősítette azokat az évszázados múltban nem biztos, hogy precízen mentelmi jognak nevezhető dolgokat, amik 800 évvel ezelőtt voltak, de egye fene, valami mentelmet adtak.
Megváltozott a világ azonban. Amikor a mentelmi jog valójában élt, akkor nem voltak vagy alig voltak pártkeretek, és szigorú tekintetű magyar férfiak általában a bűnre vagy a cselekményre koncentráltak, és annak megfelelően adták ki, vagy nem adták ki a képviselőt. Kedves barátaim, ez a helyzet megváltozott. Most aztán már igazán megmerevedtek a pártkeretek, és: "az enyémet nem adom ki, az övét szeretném kiadni, de ő nem adja." Miért? Azért, mert paritásos bizottság jött létre.
Amikor megvizsgáltuk, és még a régi idők kapcsán, '90-98 között, a ki nem adott ügyeknek legalább a háromnegyed része olyan volt, amiket nyugodtan ki kellett volna adni. Tehát ha valaki azt mondja, mint Csáky András, hogy elavult ez az intézmény ma már, és így nem megy, mert négy nem áll szemben négy igennel örökké, és patthelyzet van, akkor azért ezen ne csodálkozzunk.
De ha hagyományról van szó, és ez ilyen hangsúlyt kapott ezen a tárgyaláson, akkor az az érzésem, hogy tényleg lehetne a megyéről többet is mondani - többet mondani. Többet mondani: el lehetne sorolni, hogy a XVII. században, a valódi három részre szakadás állapotában a magyar országgyűlés, a rendi országgyűlés 400 törvényt hozott, 400 törvényt tudott hozni. Igaz, hogy jórészt nem tartották be, de később mégis. Aki a Pragmatica Sanctio előéletét ismeri, az nyilván tisztában van azzal, hogy itt milyen jogérlelődés történt, hogy egyáltalán mindez megszülethessen.
Kedves Barátaink! Itt egy alapkérdést nehezen tisztázunk, hogy vajon érdemes-e e törvény részleteibe bonyolódni, miközben még nem tudjuk, hogy e törvény lényeges részeinek alapját meghatározó alkotmánymódosításra sor kerül, vagy nem. Ezt már mások is elmondták itt az Országgyűlésben, hogy először az alkotmánymódosítás ügyében kellett volna kérni a parlament döntését, és annak függvényében készíteni egy törvényjavaslatot, mert így ez bizony roppant furcsa benyomást kelt.
(15.40)
És én nagyon bízom abban személy szerint - ezt hangsúlyoznom kell -, hogy a parlament az alkotmánymódosításhoz szükséges szavazatmennyiséget nem adja meg.
Ez az egész régióelmélet, ami mellett nagyon sok érv hangzott el, többek között az, hogy olcsóbb, ha hét lesz, akkor olcsóbb, mint ha annyi, mint ahány megye van. Folytathatnám: ha három lenne, akkor még olcsóbb volna; ha egy sem lenne... - mert az sem kizárt jelenleg az uniós viszonyok között. És azért kell még ezen is elgondolkodni, mert ismeretes, hogy az Unióból érkező pénzekért és azok megfelelő felhasználásáért felelősséggel tartozik az állam, a kormányok. Tehát ilyen pénzeket nem lehet csak úgy átadni, mondjuk, egy régiónak, hanem figyelni kell az eseményeket, mert különben az állami kötelezettség nagyon furcsa méreteket ölthet, ha itt nem vigyáz arra, hogy a felhasználás szakszerűsége meg indokoltsága..., meg nem folytatom, hogy miféle és hányféle követelmény van. Azt is hallottam én, hogy miért kell három könyvtár-igazgatóság vagy micsoda, miért nem elég egy, mert a régió egy, és három megye tartozna hozzá.
Tisztelt Ház! Olyan horderejű kérdés van napirenden, akár feltűnik, akár nem, mint egy államformaváltásnál. A magyar megyerendszer oly mélyen ágyazódott a magyar közjogba és hagyományokba, mint az államforma. Most ne tessék azt mondani nekem, hogy mily könnyedén változtattak államformát '46-ban Magyarországon - de itt voltak a szovjet csapatok és az ellenőrző bizottság, ez nem volt olyan nehéz ügy!
Ez a kérdés nem kapja meg térben, időben azokat a dimenziókat, amelyeket meg kellene hogy kapjon. Azt is mondják érvként, hogy kiürült a megye. Hölgyeim és Uraim! Kiürült, mert kiüris... kiüreseti... (Közbeszólások az MSZP soraiból: Kiüresítettük.) Bonyolult, már fáradt vagyok ilyenkor. Kiürítettük! Megvan! És ezt meg lehet oldani úgy, hogy ebbe az ágazati mániába, amit kétségkívül átvettünk szocialista időszakból, visszatöltjük a megyét olyan igazgatási jogosítványokkal, amelyek eredendően a megyéket illették. Eredendően is voltak dekoncentrált intézmények - pénzügyi igazgatóság, építésügyi hivatal, de önök túl fiatalok, hogy ilyenre emlékezhetnének. És voltak a megyei közigazgatáshoz kötődő igazgatási szervezetek. Ki mondja azt, hogy egy hatósági másodfokra jó a régióközpont, és elsőfokra a községi jegyző?
Én örültem, amikor annyi változást észrevettem, mert az első tervezések arról is szóltak, hogy az önkormányzatiság sem marad sérelem nélkül, és a kistelepülések, ha lesznek, összeadják magukat 15 ezerré, akkor egy képviselő-testületet választhatnak. Örülök, hogy ez lekerült a napirendről, és a legtermészetesebb emberi autonómia megmaradt. És azzal is egyet tudok érteni, ami a körjegyzőség ügyében történik, mert az igazgatási feladat, az szakmai feladat. Itt a társulásról rengeteg szó esik, hogy jó meg nem jó, meg jó viszonyban vannak, meg fenét vannak jó viszonyban. Az helyileg függő dolog. De a közigazgatás országosan egységes egész, és az a baja, hogy nem eléggé hierarchikus. A másik baja a felkészültség hiánya nagyon sok helyen. Ebben tehát én el tudom fogadni.
Azt már kevésbé, hogy a jegyző, akárhol is van - körjegyző vagy szóló jegyző -, teljes kiszolgáltatottságban van egzisztenciálisan az őt megválasztó testületnek. Ez ellentétes az egységes magyar közigazgatás hierarchiájával. Tehát ahhoz, hogy egy jegyzőt kinevezzenek, legalább a felettes államigazgatási szerv vezetőjének hozzájárulása kelljen; meg a leváltásához, meg a fegyelmijéhez, meg az ilyen szokásos dolgokhoz.
Még egy ügyre szeretném a figyelmet felhívni, ez pedig az ellenőrizhetőség. Ebben a törvényben is így marad, hogy ha valaki észleli, akkor szól az ÁSZ-nak, az ÁSZ meg nem megy ellenőrizni. Egy közigazgatási hivatalt a felettes közigazgatási hivatalnak ellenőrzési körébe is kell vonni. Tehát a jelenlegi állapot nem szorítkozhat csak törvényességi ellenőrzésre; hangsúlyozom még egyszer, a közigazgatási, a jegyzői hivatalt illetően ezek fontosak.
Riasztó viszont számomra azt hallani, hogy a kormányban olyan elképzelések vannak, miniszter asszony, hogy ha nem fogadja el a parlament eme alkotmánymódosítást, akkor is megkezdődik a közigazgatás koncentrálása régiószintre. Tehát marad a megye, marad ott a bíróság, a törvényszék, a megyei bíróság, de elmegy a rendőrkapitányság a régióba. Nagy hiba volna, ha így lenne. Én itt csak arra hívom fel a figyelmet, hogy alkotmány van, az alkotmánynak törvényes, betűs előírásai, és van az alkotmányosságnak is egy szellemisége, amelyik kell hogy kötelezővé legyen. Azt hinni, hogy ezt önkényesen egy kormány megteheti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.),és a következő kormánynak majd visszatelepítési kötelezettsége legyen, hacsak el nem adják az ingatlanokat, mert a kormányok (Az elnök ismét csenget.) mégiscsak változó állapotú szervezetek, tehát ilyen lépést megtenni egy előbb említett szavazási eredményesség mellett (Az elnök ismét csenget.) fájdalmas lenne, és azt kell mondanom, szégyenletes is.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés