KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Én is két dologhoz kívántam hozzászólni. A takarékosság szót szeretném indokolni. Igen, úgy gondoljuk, hogy ha nem mindenki kap támogatást, hanem rászorultsági elven kap támogatást a fogyasztó, akkor bizony sok fogyasztó végiggondolja, hogy milyen mértékben kívánja használni, vagy óvatosabban, jobban oda kell-e figyelnie a gázfogyasztás során. Azt hiszem, ez helyes cél, tehát nem hiszem, hogy ne kellene üdvözölnünk.

A második pedig, hogy a versenyt szolgálja. Ez a törvény valóban szolgálja. Szeretném elmondani, pusztán az, hogy európai uniós kötelezettség van-e vagy nem, az elmúlt időszakról tucatjával tudok fölsorolni, csak egyet mondok: kábeltörvény. A médiatörvény egyharmados kábelszolgáltatásra vonatkozó korlátozása mindenféle európai szabályozásnak ellentmond, eljárást indítanak Magyarországgal szemben, de a magyar parlament nem változtatja meg ezt, és ezzel nem segíti elő a kábelpiacon a versenyt. És ez kétharmados szabály, és kár egymásra mutogatni, mert csak akkor lehet, ha a parlament egésze vagy legalábbis kétharmada ezt támogatja. Tehát önmagában az az érv, hogy ezt az Unió úgyis előírta, az önmagában kevés, ha itt most mi el is végezzük a szabályozás elősegítését, vagyis a végrehajtás elősegítését azáltal, hogy az illetékbefizetés alól mentesítjük, akkor igenis szolgáljuk a versenyt, még ha csak egy kis lépéssel, ahogy Podolák képviselő úr mondta, mondjuk, 4 milliárd forinttal, és azzal is csak átmenetileg, mert ezek a szolgáltatók előbb-utóbb áthárítanák ezt a fogyasztóra.

De ez a törvény akkor is a versenyt szolgálja, mert korrekt, azonos módon szabályozza ezt a kérdést, mint a többi ágazatban, és gyorsabbá, könnyebbé teszi az átalakítást. Ezért mondtam azt, hogy igenis ez a törvény versenyszemléletű, és azt szolgálja, takarékosságra int, mert igen, nem mindenki számára adja meg, és felesleges is lenne mindenki számára a kedvezményt megadni, és a másik, hogy ráadásul igazságosabb, igazságosabb, még ha pici is a változtatás.

Forrás: parlament.hu