PAIZS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy több ellenzéki képviselő nem vitatja a kistérségi társulás létrejöttének lényegét. A korábbi hozzászólásokra szeretnék reagálni mint kistérségi társulási elnök és térségközponti polgármester. Azt gondolom, tévúton jár Hargitai János, akivel egy közgyűlésben vagyunk, akkor, amikor azt mondja, hogy a társulás mozgatórugója összességében csak az a kényszer, hogy forráselosztó szerepe van, és hogy nem voltak eddig konfliktusok, mert a konfliktusok kihozzák ennek a működésnek a tarthatatlanságát. Ez, azt hiszem, téves felfogás.

Jómagam '94-ben kezdeményeztem egy törvény előtti civil szervezet létrehozását. Az atomizált légkör hozta ki ezt a formát. Ott, ahol éhesek voltunk az információra, tudásra, egyáltalán az érdekképviselet megjelenítésére, meggyőződésem, hogy jól illeszkedtünk a törvényhez később. Természetes, hogy vannak és voltak konfliktusok, szeretném jelezni Kovács Zoltánnak és több hozzászólónak, az eddigi forráselosztásban is, hiszen 2 milliárd forintot sikerült ennek a társulásnak, nyilvánvaló, viták révén elosztani. Nem kevés!

Még egy nagyon értelmes dolgot hadd említsek meg a vitában hozzászólóknak, akik fanyalogva egy picit, de elutasítják a kényszerjelleg miatt a társulások létrejöttét. Ne feledkezzenek meg arról, hogy olyan nyomott közegben működnek ezek a társulások, és működik a munkaszervezet, alkalmanként 10-12 fővel, ahol remény nem lenne arra, hogy forrást szerezzünk különféle pályázatok figyelésére és pályázatok készítésére. Egy-egy munkaszervezet több tíz millió forintba kerül, ezt tudjuk egyébként mi, kistérségek ragyogóan működtetni.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu