HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először engedjék meg, hogy leszögezzem, most raboljuk a saját időnket, meg raboljuk a választópolgárok idejét, mert azt mindnyájan tudjuk, hogy ebből a törvényjavaslatból elfogadott törvény bizonyosan nem lesz.
Ennek van néhány oka. Az okokról annyit, hogy ahogy Fodor Gábor képviselő úr mondta, egy esztendővel ezelőtt elindult egy négypárti egyeztetés, ami sok nézetkülönbség ellenére végül oda vezetett, hogy a választások előtt az utolsó fordulóban abban maradtunk és abban egyeztünk meg, hogy az új parlament megalakulása után ezeket az egyeztetéseket folytatjuk. Az egyeztetések elmaradtak, és a kormány meglepetésszerűen benyújtotta ezt a javaslatot, amely nyilván az előkészítetlenség okán nem bírja a többi párt, illetve az ellenzéki pártok támogatását.
Egyébként erről a törvényjavaslatról meg kell jegyezni, hogy a legarányosabb módszert tartalmazza, a német modellt veszi át, tehát tulajdonképpen szakmailag nem rossz. Ezen a négypárti egyeztetésen, amelynek én is tagja voltam, sok vélemény elhangzott, sok álláspont megfogalmazódott, azt azonban látnunk kell, hogy a vegyes rendszer fenntartásának vannak olyan létszámbeli feltételei, amely alá nem lehet menni, mert annyira torzul a rendszer, hogy a legfontosabb szempont - legalábbis szerintünk a legfontosabb szempont -, a választói akarat érvényesülése már komoly csorbát szenved és komolyan sérül.
A mi javaslatunk, amit egyébként a másik három párt már a tárgyalássorozat elején elvetett, egy más megoldást javasolt. Mi azt mondjuk, hogy a választói akarat és az arányosság egy esetben százszázalékos: ha tisztán listás választási rendszerről beszélünk. A mi javaslatunk valóban egy lényegesen kisebb parlament volt, és 150-200 fő között jelöltük meg a képviselők számát, és a választás módja a tisztán listás rendszer lett volna, hiszen ahogy mondtam, ez a legarányosabb, és ez fejezi ki leghűbben és tükrözi legjobban a választói akaratot.
Viszont a Magyar Demokrata Fórum álláspontja már a rendszerváltást megelőzően, illetve az előkészítő tárgyalások során az volt, hogy a választói akarat megjelenítésének legjobb formája a kétkamarás Országgyűlés lenne. Akkor ennek az elutasítása nem elvi alapokon történt, hanem pusztán gyakorlati oka volt, hiszen a rendszerváltás olyan tömegű törvénymódosítást és -megalkotást tett szükségessé, ami egy kétkamarás rendszer szükségszerű lassúsága miatt az egész folyamatot nagyon lelassította volna, illetve nagyon hosszúvá tette volna. Mi úgy gondoljuk, hogy 16 esztendővel a rendszerváltás után, amikor azért a legfontosabb törvényhozási, törvényszabályozási feladatokon az Országgyűlés túl van, már van elég idő arra, hogy, rossz kifejezéssel élve, társadalmasítsuk a politikai döntéshozatal mechanizmusát és folyamatát, és engedjük be a társadalom más szféráit és szereplőit is a döntéshozatalba, illetve annak előkészítésébe.
Tehát a 150 fős képviselőház úgy képzelhető el, hogy mellette megjelenik a második kamara. A második kamara megjelenése például azt az alkotmányjogi dilemmát és problémát oldaná fel, hogy a kisebbségek parlamenti képviselete csak így megoldható.
(10.00)
Több mint tíz éve küszködünk a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldásával, eredménytelenül, és ebben a rendszerben ezt nem is fogjuk tudni megoldani. Ez egy olyan alkotmányos "bűn" a részünkről, aminek a megoldását a kétkamarás parlament tenné lehetővé. Nem lenne baj, ha a második kamarában helyet kapnának a tudomány képviselői, ha megjelennének a civil szervezetek. Az embernek az az érzése, hogy a politika, illetve a politikai pártok félnek a döntés lehetőségét a kezükből kiengedni, félnek az előkészítésbe, a döntésbe bevonni civil szervezeteket, önkormányzatokat, akár az egyházakat, akár egyéb érdekvédelmi szerveket, tehát mindent maga alá akar söpörni, maga akar minden döntést előkészíteni és mindenről dönteni.
Amikor elkezdődött a kisebb parlamentről a négypárti egyeztetés, megkérdeztem a részvevőket, ugyan árulják már el, hogy kit mi motivál, miért akarunk kisebb parlamentet. Hát mindenki hajtogatta a fejét, igazán megalapozott érv nem nagyon hangzott el, de abban egyetértettünk, hogy a választópolgárok ezt elvárják. Rossz a parlament megítélése. A parlament munkájának a társadalmi megítélése romlik, 1990 óta folyamatosan romlik. De a kérdés az - ahogy ezt Balsai képviselő úr is felvetette -, hogy erre a jó válasz az, hogy legyen kisebb a parlament és legyen olcsóbb. Egyébként ha kisebb lesz, abból nem következik, hogy olcsóbb is lesz, hiszen a képviselők háttérmunkájának a támogatása pénzbe fog kerülni, méghozzá nem is kevésbe. De ha csak csökkentjük és kicsinyítjük a parlament létszámát, és az elvégzett munka minősége olyan marad, amilyen volt, és ha a társadalmi megítélés nem változik, akkor ha két vagy három év múlva egy képviselőnek eszébe jut - mert tudja, hogy ez népszerű dolog -, megint csökkentjük a parlament létszámát? Hova jutunk? Ez tehát nem igazán járható út.
Azon kellene valahogy változtatni, hogy egy törvényjavaslat - de itt az előkészítés nagyon fontos, és a kormányzati felelősség is megfogható -, illetve egy törvény megnyitása egy esztendőben ne kerüljön háromszor-négyszer a parlament elé. Még ki sem hirdették a törvényt, a módosítást, a változtatást, már be van nyújtva a következő módosító javaslat. Ahogy Ékes képviselő úr jelzi, volt olyan, hogy egy évben hatszor módosítottunk egy törvényt. Ez az előkészítés hiányosságaira vetíti rá a figyelmet, hiszen hogyan fordulhat elő, hogy ugyanaz a szakminisztérium hatszor módosítja azt a törvényt, ami hozzá tartozik. Lehet akármilyen kicsi a parlament, ha így állunk a dologhoz, akkor ennek sok jövője nem lesz.
Az általunk javasolt listás választási rendszer egyszerűsége, olcsósága, arányossága mellett hadd hívjam fel a figyelmet egy másik szempontra is. Nem biztos, hogy a választópolgárok olyan nagyon odavannak az egyéni képviselőkért. Számos helyen nem is tudja a választópolgár, hogy az ő képviselője egyéni körzetből vagy listán jutott-e be az Országgyűlésbe. Majdnem mindegy. Tudok rá példát, hogy egyéni képviselő alig mozog a körzetében, és tudok rá példát, hogy listán megválasztott képviselő sokkal aktívabb, mint az egyéni körzetben megválasztott képviselő. Ráadásul ha megnézzük az időközi választások alakulását, azt látjuk, hogy óriási az érdektelenség. Azt látjuk, hogy egyáltalán nem áhítoznak a választópolgárok arra, hogy legyen nekik egyéni körzetben megválasztott képviselőjük. Az előző ciklusban is volt legalább három olyan alkalom, ahol többször kellett megismételni - elég Sopront említenem - a választásokat, mert az érdektelenség, az alacsony részvétel miatt a választások nem voltak érvényesek.
Miután ebből a törvényből nagy valószínűséggel nem lesz semmi, hiszen a kétharmados többség láthatóan nem biztosítható, azt javaslom, hogy induljanak meg újra az egyeztető és előkészítő tárgyalások, hiszen a múltkori tárgyalássorozat befejezése biztató volt, tehát elképzelhető, hogy előrébb tudunk jutni. Azt javaslom képviselőtársaimnak, illetve rajtuk keresztül a pártoknak, amelyet képviselnek, hogy fontolják meg a mi javaslatunkat, a 150 fős képviselőházat, a tisztán listás rendszer életbe léptetését vagy hatályba léptetését, elfogadását, valamint a második kamara kialakítását, aminek eredményeképpen a közélet számos olyan szereplője lenne bevonható a döntések előkészítésébe és a döntések meghozatalába, akik idáig kívül rekesztettek, és olyan csatornákon próbálnak érdeket érvényesíteni, ami nem biztos, hogy hasznos, nem biztos, hogy jó.
Amennyiben ez a törvény nem fogadtatik el - és ennek nagy a valószínűsége -, és megkezdődik egy újabb előkészítő, most már ötpárti egyeztető tárgyalás, akkor a Magyar Demokrata Fórum ezeken a tárgyalásokon részt vesz, és igyekszik javaslatának támogatására a többi parlamenti pártot is megnyerni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés