BEDŐ TAMÁS (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hazánkban először csak vadmadarakban megjelenő, majd ma már gazdasági állományokban is pusztító madárinfluenza miatt a baromfitermelőket 2005 októberétől napjainkig folyamatosan kár éri. A madárinfluenza-pánik következtében már 2005 novemberében súlyos piaci zavarok keletkeztek, ami a tenyésztők, a naposcsibe-előállítók, a jércenevelők és -termelők széles körét, gyakorlatilag az egész vertikumot érintette. A madárinfluenza-pánik hatására visszaesett a fogyasztás, csökkent a kereslet, az export lehetősége jelentősen beszűkült, mivel több ország kereskedelmet korlátozó intézkedéseket vezetett be a hazai baromfitermékekkel szemben.
A baromfitermelőktől a feldolgozók csak alacsonyabb áron, sok esetben késve vagy egyáltalán nem vették át az állatokat, számos termelő kénytelen volt tojásokat megsemmisíteni vagy a szülőpárállományukat idő előtt kivágni, illetve állományukat nem vagy késve betelepíteni, ezért jelentős árbevétel-kiesés érte a termelőket. Több termelő az állatok túltartásával járó többletköltségek miatt jelentős veszteségeket szenvedett, nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek. Kérdésessé vált, hogy tovább tudják-e folytatni termelésüket. A baromfi-feldolgozók a csökkenő kereslet miatt kénytelenek voltak a terméküket fagyasztva tárolni, így a raktárakban jelentős mennyiségű eladatlan készlet halmozódott fel. Ezeknek tárolási költsége is az ágazatot terhelte.
Az elmúlt hetekben Bács-Kiskun megye néhány településén madárinfluenza-vírust találtak, több telepen kacsa-, illetve lúdállományokban. Ennek következtében újabb súlyos piaci zavarok alakultak ki. Több termelő állománya megsemmisítésre került. Ezzel párhuzamosan kialakították az "A", illetve "B" megfigyelési körzeteket, ami immár Csongrád megyét is érintette. Itt sokkal nehezebb helyzetben vannak a termelők, hiszen állami kártalanításra nem számíthatnak.
Kérdezem az államtitkár urat, hogy mit kíván tenni a kormány a madárinfluenza miatt nehéz helyzetbe került termelők megsegítése érdekében, milyen piaci támogatások bevezetését tervezi.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés