DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Abban egyetértünk, hogy a párhuzamos ellátások kiküszöbölése, illetve az egész rendszer egységes kezelése mindenféleképpen szükséges. De akkor, amikor a közszférában bejelentett igen jelentős létszámleépítések várhatók, akkor, amikor pénzügyi-gazdasági szakembereknek egyöntetű a véleménye, hogy a kormány egyéb intézkedései, gazdasági intézkedései nagyon sok vállalkozást fognak tönkretenni, és ez szintén növelni fogja a munkanélküliséget, akkor nagyon óvatosan kell ezzel a tétellel bánni. Akkor, amikor felfüggesztenek, megfelelő tájékoztatást kell adni, hogy mikortól lehet ismételten ezekhez a forrásokhoz hozzájutni. Illetve az a mondata, hogy arányosan fogják fölszabadítani, számomra azt vetíti előre, már előre kimondható, hogy az erre szánt összegek nem lesznek elegendőek, és bizony az év hátralévő részében, az utolsó negyedévben, az utolsó hónapokban bizony ezek a keretek ki fognak merülni, és nem fogja tudni elérni ez az intézkedést azt a hatást, amely miatt megalkották a rendeletet.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu