DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hallgatom a szép szavakat, rendkívül szép szavak, csak azt nem tudom, miniszterelnök úr, az elmúlt években hol élt. Demokráciánk 16 éve alatt sok mindent láttunk és megéltünk, de hadd emeljem ki, hogy az elmúlt időszak legnagyobb visszásságát számomra az jelentette, amit a kampányban végigéltünk; abban a kampányban, ahol az ígéretek és a valóság fényévnyi távolságra voltak egymástól. Miniszterelnök úrnak a kampányról a "Magyarország számít" szlogen jutott eszébe, nekem pedig az, hogy soha nem látott mértékben tértek el felelős politikusok ígéretei, az adott szó tisztessége, az adott szó becsülete és a kormányprogramban, illetőleg a most megfogalmazott szavak között.

(13.30)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A két nagy párt, az MSZP és a Fidesz több ezer milliárd forint ígérgetésével próbálta a választási kampányban a választópolgárok kegyeit megnyerni, miközben pontosan tudta mind a két nagy párt, hogy a 2002-ben elfogadott száznapos program olyan költségvetési helyzetet teremtett, amelyben nemhogy nem lehet megvalósítani az önök által ígérgetett szlogeneket, hanem a korábban felelőtlenül vagy éppen megalapozás nélkül, fedezet nélkül megtett intézkedések jó részét vissza kell vonni, és emellett még számtalan megszorító intézkedést is be kell vezetni. A Fidesz ellenzékbe került, így ő megúszta az elszámolást, ön, a pártja és a koalíciós partner nem, miniszterelnök úr. A szocialistáknak és a liberálisoknak ma arra kell választ adni, miért nem mondtak igazat a kampányban.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a gázáremelés szükségességéről beszél. Nade kinek volt a felelőssége az, hogy ne sokkszerű legyen ez a gázáremelés és villanyáremelés, hanem adott esetben négy évre elosztva? Az önök felelőssége volt ez.

Miniszterelnök úr a politikai kultúra megváltoztatásáról beszél. Talán az első az lenne, hogy választ kellene adni, hogy miért került az ország négy év alatt is ebbe a helyzetbe. Önök még ilyen helyzetben is olyan ígérgetésekkel próbálták az embereket elaltatni a kampányban, amely ígérgetésekkel az európai demokráciákban felelős párt nem szokott élni.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Hogy miért nem mondott a Szocialista Párt igazat a kampányban, erre a minap egy napilapban olvastam az ön rövid válaszát, ami szó szerint így szólt: "A politikai és a hétköznapi erkölcs között időnként felmerülő különbség olyan helyzetet diktál, amelyben ami igaz és helyes politikailag, nem feltétlenül igaz és elfogadható a hétköznapi erkölcs mércéjével." Miniszterelnök úr, hasonlót hallottunk akkor, amikor az ön gazdasági ügyletei miatt folyt egy eljárás. Akkor viszont a gazdasági élet erkölcse és a hétköznapi élet erkölcse közötti viszonylatról beszélt. Úgy tűnik számomra, hogy a magyar miniszterelnök éppen aktuális pozíciója mentesül az úgynevezett hétköznapi erkölcs alól, azaz a miniszterelnök szerint, amíg az átlagemberek nem tartják erkölcsösnek a hazugságot, a másik ember félrevezetését, még ha kampányról is van szó, az ön mércéje szerint ezt a politikusok megengedhetik.

Az MSZP-SZDSZ-kormány logikája az elmúlt hónapokban egyszerű volt: lódítunk, becsapjuk az embereket, hogy nyerjünk, és aztán majd megszorítunk, hogy kormányozni tudjunk; és szép beszédeket tartunk a parlamentben hozzá, miniszterelnök úr. Ez a logika egyébként leginkább az áfakulcsok alakulásán érhető tetten. A Veres-Gyurcsány kettős, miniszterelnök úr, feltalálta a kampányáfát. Fél évvel ezelőtt a januári áfacsökkentés arról szólt, hogy hogy kell 25 százalékról 20 százalékra csökkenteni az áfa mértékét, és óriási propaganda volt, lendületes beszédek hangoztak el a parlamentben: pörög a gazdaság, s itt az ideje, elérkezett az idő enyhíteni a terheket.

A populizmusban a kormány odáig el mert menni, hogy egy szocialista időszakot idéző vívmányról beszélt, az árkommandó és a feketelista bevezetéséről, hogy fogják majd megbüntetni önök azokat, akik nem követik az 5 százalékos áfacsökkentést. Eleve tisztességtelennek bélyegezte a kereskedőket, a vállalkozókat, ugyanakkor láthattuk azt, hogy az árkommandóból nem lesz semmi, hiszen igen gyorsan változott a Gyurcsány-kormány álláspontja, és nemcsak egy új adónemet talált fel, a kampányáfát, hanem rövid időn belül azt is bebizonyította, hogy nemcsak pannon pumáról nincs szó, hanem egy fogatlan oroszlán az, amivel szembenéz a magyar társadalom. A fogpótlást pedig az MSZP-SZDSZ-kormányzat az ígéreteivel ellentétben nem a költségek lefaragásával próbálta elérni, hanem a bevételek radikális növelésével.

Miniszterelnök Úr! Ez is a politikai kultúra része, ez is a rend része (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez is a kiszámíthatóság része, amely nélkül nincs megalapozott politika.

Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldali padsorokban.)

Forrás: parlament.hu