ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem valamennyi képviselőtársamat, foglalják el helyüket, tekintettel arra, hogy szavazások következnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A napirendi ajánlásnak megfelelően most sürgős tárgyalásba vételi indítványokról határozunk. A kormány kezdeményezte a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló T/436. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét. A kormány előzetesen jelezte, hogy a két oktatási tárgyú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét nem kívánja indokolni.

Most a határozathozatalunk következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a T/436. számú előterjesztést. Kérem, most szavazzanak géppel! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 188 igen, 114 nem szavazattal és 8 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette az előterjesztést.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány kezdeményezte a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló T/437. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét. Kérdezem önöket, sürgős tárgyalásba veszik-e a T/437. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 192 igen, 114 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette az indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A napirendi ajánlásnak megfelelően a két törvényjavaslat együttes általános vitájára a holnapi napon első napirendi pontként kerül sor.

A képviselőtársaim a hét végi futárpostában kézhez kapták a 2006. évi önkormányzati kisebbségi választások pénzügyi támogatásáról szóló H/481. számú országgyűlési határozati javaslatot. A miniszterelnök úr levélben jelezte, hogy az előterjesztés sürgős tárgyalását kéri, és indítványozza, hogy ezzel az országgyűlési határozati javaslattal is egészüljön ki a nyári rendkívüli ülésszak tárgysorozata.

Kérdezem a kormány képviselőjét, kívánja-e a sürgős tárgyalásba vételt két percben indokolni. (Dr. Lamperth Mónika nemet int.) Nem kívánja indokolni a miniszter asszony.

Most a határozathozatalunk következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a H/481. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 307 igen, 2 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette az előterjesztést. Az előterjesztés megtárgyalására és a határozathozatalra várhatóan a jövő heti ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/454. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét kezdeményezte. Kérdezem, a gazdasági bizottság részéről kívánja-e a sürgős tárgyalásba vételt bárki két percben indokolni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánja.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést - tehát most a határozathozatalunk következik -, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a T/454. számú előterjesztést. Kérem, hogy szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 318 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül sürgős tárgyalásba vette az előterjesztést. Az előterjesztés megtárgyalására és a határozathozatalra még a mai napon sor kerül.

Tisztelt Képviselőtársaim! Farkas Flórián és Németh Zsolt képviselők benyújtották a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló T/484. számú törvényjavaslatukat, s kérték sürgős tárgyalásba vételét.

Megadom a szót két percben Farkas Flórián képviselő úrnak, aki a sürgős tárgyalásba vételt két percben kívánja indokolni. Képviselő úr, öné a szó. Kérem visszaállítani a képviselő úr időszámlálóját, tekintettel arra, hogy most szerelte fel a mikrofont. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu