SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Talán ön is ismeri - nem szeretnék pontos számokat idézni -, a mai magyar vállalati szektor versenyképessége jóval az uniós átlag alatt van. Ezen belül is a hazai kis- és középvállalkozások versenyképessége töredéke egyébként a nagy nemzetközi cégek Magyarországon működő leányvállalatainak.
Kérdezem, amikor a terhekről beszélünk, az általam idézett terhek kétharmada a kis- és közepes vállalkozásokat terheli, miniszter úr, ön szerint képes-e a mai magyar kis- és középvállalkozói réteg komolyabb csődhullám nélkül kitermelni az önök által igényelt többletforrásokat. Mindezt úgy, miniszter úr, hogy az az általános vélekedés a vállalkozók között, hogy az államháztartás hiányáért nem a hazai kis- és középvállalkozók a felelősek, nem ők voltak az elmúlt négy év legnagyobb haszonélvezői, és így nem is kívánják alapvetően ezeknek a terheknek a döntő hányadát viselni.
Kérem, miniszter urat, gondolják végig azt, hogyan lehet a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetén segíteni, mert így nem.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés