TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a választási kampány során azt ígérte, ha az MSZP-SZDSZ újra hatalomra kerül, soha nem látott mértékű fejlesztések indulnak el Magyarországon. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! Már el is indultak!) Nem múlt el nap anélkül, hogy ön vagy valamelyik minisztere ne hívta volna fel a lakosság figyelmét arra, hogy a következő években eurómilliárdok érkeznek az Európai Unióból. Ön ebből a pénzből azt ígérte, új utak, hidak épülnek, nagyberuházások, és nem utolsósorban felvirágoztatja a magyarországi településeket. Persze mi, önkormányzati vezetők már tudtuk akkor is, hogy önerő is kell a támogatások lehívásához. De ekkor érkezett ön, és azt mondta, nyugalom, a következő Gyurcsány-kormány külön fogja támogatni az önkormányzatokat, hogy legyenek képesek biztosítani a saját erőt.
Ön azt ígérte, az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy a városok és a falvak tudjanak élni ezzel a történelmi lehetőséggel. Igen, valóban történelmi lehetőség, és egyben utolsó esély is arra, hogy a fővároson kívüli települések is felzárkózzanak, legyenek képesek valamelyest lefaragni a hátrányukból. Ez valóban nagyon fontos dolog - de miniszterelnök úr, hol az ön történelmi felelőssége, amiről olyan sokat szónokol a parlamentben? Ugyanis június 27-én a TÖOSZ gyűlésén azt mondta, hogy az önkormányzatok nem számíthatnak egy fillérrel sem több támogatásra, ki kell gazdálkodniuk az uniós támogatásokhoz szükséges önerőt, és csak a legrászorultabb önkormányzatok kaphatnak támogatást.
Ön tehát elvárja a településektől, hogy legyenek képesek arra, hogy többletforrást biztosítsanak, miközben a valóságban az önkormányzatok mindennapi gondokkal küszködnek. Tudja, miniszterelnök úr, hogy az önkormányzatok egyharmada önhibáján kívül hátrányos helyzetű? Tudja, hogy az ön megszorító csomagja miatt, az energiaár-emelések következtében nem tudják kigazdálkodni ennek hatásait? És ha megengedi, csak elmondom én is, mondták már többen is: hogyan gondolhatta volna bárki is Magyarországon, hogy ön azt mondja, hogy a hétköznapi és a politikai erkölcs között különbség van, és azt mondja, hogy a kampány során nem hazudott, csupán nem bontotta ki az igazság minden részletét?
Miniszterelnök Úr! Mi, polgármesterek azóta is várjuk, hogy vajon az ön igazságának ránk eső része mit takar. Szeretném öntől megkérdezni, igaz-e, hogy az önkormányzatok nem kaphatnak egy fillért sem a továbbiakban többlettámogatásképpen. Milyen módon lehet kigazdálkodni az uniós forrásokhoz szükséges önerőt? Mit ért ön az alatt, hogy legrászorultabb önkormányzatok, és vajon viseli-e a történelmi felelősségét annak, hogy önerő híján nem fognak hozzáférni támogatáshoz az önkormányzatok?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés