ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Mindig segíti a parlamenti vitát, ha odafigyelünk arra, amiről a másik beszél. Tukacs képviselő úr nagyon világosan elmondta, hogy igen, a felsőoktatás közérdeket, közjót termel, és ugyanakkor termel magánjót is. A képzési hozzájárulás rendszerének lényege az, hogy megosztja ezt a terhet, megosztja a költségvetés és a hallgató között.
Mi teremt benne esélyegyenlőséget? Az, hogy ebben a megosztásban világos elveket állít fel, mégpedig két elvet. Az egyik a teljesítményelv, egészen az ingyenesen tanuló legjobb diákoktól azokig a diákokig, akik nem teljesítenek, és ezért egy idő után a teljes költségeket fizetik; egy olyan ösztöndíjrendszer, hiszen ne felejtsük el, hogy a képzési hozzájárulás összegének legalább a harmada ösztöndíjalapot képez, tehát olyan ösztöndíjrendszer, amely a teljesítményt ösztönzi; másrészt pedig egy jóval erősebb szociális elem, egy egyértelműen szociális célokat szolgáló ösztöndíjrendszer.
Azt mondjuk, hogy teljesítmény és szolidaritás - ez az a két elv, amely szerint érdemes szétosztani a terheket a felsőoktatásban is. Ezt lehet vitatni, lehet jobb javaslatot tenni. Azonban azzal a vitatechnikával, hogy ez sem jó, az sem jó, amaz sem jó, nem jutunk sokkal előrébb.
Már nagyon szeretném, és nagy izgalommal várom majd az önök módosító indítványait, amelyekből megtudjuk, hogy önöknek mi az elképzelése. Honnan vannak többletforrások a felsőoktatásra? Hogyan lehet érdekeltté tenni a hallgatókat abban, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak? Hogyan lehet világosabbá és tisztábbá tenni azt, hogyan kapjanak a rászoruló hallgatók nagyobb támogatást, a jól tanuló hallgatók nagyobb támogatást? Hiszen ha ezeket megismerjük, biztosan előrébb fogunk jutni ezzel a vitával és ezzel a beszélgetéssel. (Az elnök csenget.)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés