BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nagy képviselő uram, a fejlődés jó dolog, sőt mi több, kívánatos. Az a baj, hogy ezt a fejlődést csak ránk aposztrofálja.

Úgy gondolom, be kell ismernünk mindig, amikor a korszerű feltételekhez és a világhoz alkalmazkodunk, de azt a vádját, hogy a köztisztviselői kar nem felelt meg az Orbán-kormánynak... Téved, képviselő úr, fokozottabb védelemben részesítette, pontosan az ország érdekében. Úgy gondolom, az önök pártjával kellene most foglalkoznia, hiszen ötödik éve kormányoznak, és úgy látom, hogy visszafejlődnek. Visszafejlődnek, képviselő úr, és majd erre mondok helyi, Békés megyei példát is.

Nos, tisztelt hölgyek, urak, a kormány veszélyes pályán jár. Elbizonytalanítja a közszolgákat, a közszférát. Ez nagyon veszélyes. Hölgyek, urak, nemcsak hivatalnokokról van szó, itt sok egyéb másról, karhatalmi szervezetről is szó van. Nagyon veszélyes ez. Úgy gondolom, hogy kapkodnak, és elbizonytalanodik a közszolgák köre.

Nos, azt az ellentmondást is tisztázni kell, hogy annak idején az Antall-kormány miért vezette be a közalkalmazottak, köztisztviselők fokozott védelmét. Mert nem volt versenyképes, a versenyszférában most is többet fizetnek, és kezdett a közigazgatás kiürülni, a jó közgazdászok, jogászok elmentek, mert jobban megfizették. Mit kellett tenni? Fokozottabb védelmet kellett adni, és versenyképessé kellett tenni a közszolgáltatásokban lévő közszolgák munkajogi feltételeit, és úgy gondolom, nagyon fontos volt, helyesen tette annak idején a kormány, hiszen nem akárkikről van szó: a köz szolgáiról. Hiszen tisztelt hölgyek, urak, kormányok jönnek-mennek, de a szakembereknek ott kell maradniuk. Úgy gondolom, ők biztosítják a folyamatosságot.

Úgy gondolom, semmi másról nem szól, tisztelt képviselő úr, nem reform ez. Á, csudát! A kormány fut a pénz után, és semmi sem drága, hogy valahogyan megtakarításokat eszközöljön. Sőt mi több, miután túlduzzasztotta a létszámot, afféle párthűségdíjakat fizetett különböző állásoknál, és most már látja ennek terhét, akkor úgy gondolom, most takarékoskodni kíván, és belerúg a közszférába. Ez nagyon helytelen dolog.

Kevesebb és takarékosabb legyen a lapátra rakás lehetősége. Miről szól a közszolgák ügye? Azért kell róluk beszélnünk, mert egy érdekes szakma. Tudniillik nem elegendő csak egy diplomával közszolgáltatást végezni, különösen a központi közigazgatásban. Nagyon becsülöm és tisztelem őket, mert az igazgatás mint tudomány értése mellett a jogban és a szakágazati szabályokban is szakembereknek kell lenni. Afféle interdiszciplinaritás tapasztalható náluk, és ez egy helyes, jó dolog. Közigazgatni nem lehet csak úgy, hogy az ember, mondjuk, egy szakmát ismer, hiszen ez tapasztalható, tisztelt hölgyeim és uraim, a kormányzásban. Ennek a levét isszuk. Ezért nincsenek a törvények mellett hatástanulmányok, mert minden mindennel összefügg: az igazgatás feladata, a jog és a szakma, a pénzügyek. Ha valaki e nélkül kormányoz, különböző és nagyobb hibákat követ el.

Hölgyek, Urak! A közigazgatásról önök - mint mondtam - állítják, hogy drága, lassú, szakszerűtlen és túlduzzasztott. Ezt önök négy éve duzzasztják, és ezt a fokozott védelmet önök, képviselő úr, négy éve kellemesen elviselték, amíg ebből valakiknek - az önök köreiből - haszna volt. Most pedig úgy látják, hogy talán nem, mert nem bírja az államkassza, akkor most gyorsan egyszerűsítjük, és olcsóbbá tesszük a lapátra tevés lehetőségét - mondom, veszélyes pálya.

A közigazgatás reformja jóval több; mondok én sikertörténetet is, tisztelt hölgyek, urak: az okmányiroda a korszerű közigazgatás egyik eleme.

(20.40)

Jó szakemberek vannak ott, olcsóbb is, mérhető a teljesítmény, és ehhez hasonlók. Na persze, a közigazgatás nem ennyire egyszerű, mint mondom, de ennél a legegyszerűbbnél megvalósulhatott már egy közigazgatási reform. Elkezdődött a földhivatalok reformja is, jó úton jár, de még nem jó; egy olyan fontos közszolgáltatás, amely legyen kevésbé bürokratikus és jobban hozzáférhető - szóval nem demonstrálom tovább.

Az meg végképp felbosszant, tisztelt Nagy képviselő úr, hogy reformról beszél akkor, amikor itt pusztán csak restrikcióról van szó. Nézzük Békés megyét! Képviselő Úr! Nem tudom, olvas-e újságot vagy ismeri-e Gyulát, egy nagyon fontos közigazgatási szervnél - a környezetvédelemről van szó - 72 emberből 60 kirúgva, 12 marad. Ez kaszálás, tisztelt képviselő úr! Úgy gondolom, ez nem jó Békés megyének sem, ez kapkodás, felelőtlenség, és pusztán csak pénzben való gondolkodás. Lekaszálni így a közszférát nem helyes.

Én arra kérem önöket, tisztelt hölgyeim és uraim, kormánypártiak, hogy megfontoltabban lépkedjenek, a kapkodásból, szakmaiatlanságból rengeteg hibát lehet elkövetni, és kérem, ne tegyék a közszférát szakmaiatlanná. Legyenek mértéktartóbbak a kormánynál, és magán kezdje a kormány, ne tegyen kivételt még ebben a törvényben is saját magával szemben! Fontolják meg, kérem önöket, ne tegyenek olyan kárt, amit nem lehet jóvátenni!

Még annyit hadd mondjak, hogy elkezdték önök ennek a tudományos előkészítését, és nagyon fájlalom azt, hogy a szakszervezetek véleményét sem vették figyelembe. Egyáltalán mire költötték annak idején a közigazgatás reformjának előkészítéséről szóló négyéves államtitkári beosztást Vadász Jánossal? Úgy gondolom, hogy nem volt helyes, ha nem használják.

Száz szónak is egy a vége: ez a törvényjavaslat semmi egyéb, mint a restrikciós, megszorító csomag része. Ezt Gyurcsány úrtól, a miniszterelnök úrtól kaptuk vagy kapja a közszolgálat, és úgy gondolom, hogy ők érdemtelenek rá. Minden tiszteletem a jó közszolgák irányában, fontosat tesznek, szolgáltatnak és segítenek a közigazgatásban, legyen ez kistelepülési hivatal vagy kormányzati hivatal vagy épp a környezetvédelem. Épp ezért meg kell becsülnünk őket, és ilyen felelőtlenül elkapkodva, az elbocsátásuk feltételeiben ilyen drasztikus változtatásokat hozni, még egyszer mondom, elkapkodott, veszélyes pálya és óvom önöket tőle.

Köszönöm, elnök úr, hogy szólhattam.

Forrás: parlament.hu