DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Magyar Országgyűlés! Önök előtt két törvény módosítására tett javaslatunk szerepel. A közoktatási törvényről és a felsőoktatási törvényről szóló törvénymódosítási javaslatunk szerves egységet képez, ezért akartuk és javasoltuk, hogy a két törvénymódosítás egyszerre, egy időpontban, együttes vitában és természetesen együttes expozéban kerüljön a tisztelt Ház elé. Megerősítem azt a meggyőződést, amely nemcsak az én politikusi, szakmapolitikusi meggyőződésem, hanem szerte az országban és nemzetközi viszonylatban is immáron egyre inkább elfogadott nézet, miszerint a közoktatás és a felsőoktatás nem intézményrendszerében egymástól elvágólag, hanem éppenséggel egy életút különböző állomásaiként szemlélve egy egységes egészet, egy szerves egészet képez.

(10.00)

Ezt a gondolkodásmódot, amely az angolszász országoktól kezdődően immáron a német nyelvterületen át egészen Dél-Európáig bár friss, mégis átütő erővel hat, szeretném meghonosítani, meggyökereztetni, és - természetesen vállalva a vitákat - ennek szellemében előadni a két törvény módosítását, egy egységes gondolatkörként. (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Fantasztikus.)

A közoktatás ügyében a közoktatási törvény módosításának legfontosabb célja az alapkészségek megerősítése. Az alapkészségeké, amelyek az elmúlt időszakokban - rendszerváltáson innen és túl, Magyarország határain és Magyarországon túl - meggyengültek. A legfontosabb feladata a közoktatásnak, a legfontosabb értelemben vett feladata a hagyományosnak tekintett általános iskolának Magyarországon is az kell hogy legyen, hogy gyermekeink, diákjaink jól megtanuljanak írni, jól megtanuljanak olvasni, jól megtanuljanak számolni, értsék az elolvasott szöveget.

Az elmúlt években több felmérés - hazai és nemzetközi felmérés is -, részben Magyarországon, részben pedig szerte az OECD-országokban azt bizonyította, hogy ezek az alapkészségek különböző mértékben gyengültek az egyes országokban. Sajnálattal kell mondanunk, hogy Magyarországon az olvasás és különösen a szövegértés, de nem kis mértékben a számolás alapkészsége is gyengült. Az általános iskolás gyermekek, diákok döntő többsége, bár el tudja olvasni az egymás mellett álló szavakat, mondatokat, annak tartalmát, gondolatiságát azonban kismértékben érti, és amikor vissza kell adni az elolvasott szöveg gondolatiságát, igen komoly problémák vannak.

Nem ad feloldozást az sem, hogy ez nem önmagában magyarországi, nem valamiféle sajátos, a magyar oktatási rendszer belső betegsége, hanem nemzetközi trend. Ettől függetlenül nekünk még kellő mértékű és éppen a saját oktatási szisztémánknak legmegfelelőbb választ kell tudnunk adni.

A közoktatási törvény módosítása kiemelt feladatának tartja az alapkészségek megerősítését, és az 5. és 6. osztályban is - a leírt arányban - módot és lehetőséget, több időt biztosít az alapkészségekkel való foglalkozásra. Lényeges kérdésnek tartom, hogy azok a diákok, akik nem vagy nem eléggé sajátították el az alapkészséget az első osztályokban, az 5. és 6. osztályban ezt pótolhassák, illetve azok, akiknek ez nem kellő mértékű volt, megerősíthessék az alapkészséget. Mondom ezt azért, mert meggyőződéssel vallom, hogy csak a biztos alap, csak az erős fundamentum ad lehetőséget a későbbiekben arra, hogy a középfokú oktatásban az emeltebb tudás, a felsőfokú oktatásban pedig a színvonalas diploma, a tartalmas, versenyképes tudás megszerzésének egyáltalán a sanszát, az esélyét biztosítsuk.

Hasonlóan lényegi kérdésnek és fontos problémának tartom, amelyről itt, az ország házában nem elég szó esik - őszintén remélem, hogy a törvénymódosítás vitájában erről szó fog esni -, az országunk lakosságának idegennyelv-tudását. Számunkra a magyar nyelv - az édes anyanyelvünk - a legkedvesebb és legszebb nyelve a világnak. Mégis, el kell mondani: az anyanyelvünk izolált nyelv. Rajtunk, magyarokon kívül ezt a nyelvet más nem beszéli, még nyelvrokonságban is csak távoli és kis létszámú népekkel, nemzetekkel vagyunk. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a magyarok, mindenekelőtt e törvénymódosítás révén a fiatalok jól, valóban társalgási szinten elsajátítsanak egy idegen nyelvet, a világ új lingua francáját, az angol nyelvet. Nem lebecsülve ezzel más idegen nyelveket, nem lebecsülve más idegennyelv-tudást, előtérbe kívánjuk állítani az angolt. Azért, hogy diákjaink, az ország majdani felnőtt lakossága ezt a világon leggyakrabban - vagy egyik leggyakrabban, de a mi kultúrkörünkben leggyakrabban - beszélt, számunkra idegen nyelvet el tudják sajátítani.

Bár ritka felmérések tanúskodnak a magyarok idegennyelv-tudásáról, mégis több közvélemény-kutatás azt mutatja ki, hogy a magyar felnőtt lakosságnak mintegy 22-25 százaléka mondja magáról, hogy jó vagy közepes színvonalon ért, illetve beszél idegen nyelven. Felhívom a figyelmet arra, hogy ebben a százalékban, az egyszerűség kedvéért tekintsük a lakosság egynegyedének, benne vannak azok is, akik korábban - elsősorban időskorú emberekről beszélek - egy más iskolarendszerben elsajátítottak egy nyelvet, vagy pedig nemzetiségi hovatartozásuk miatt beszélik saját nemzetiségi nyelvüket. Ezen idős vagy idősebb lakosok döntő többségében a német nyelvet ismerik. Az elmúlt hozzávetőlegesen 15 évben, bár a magyar fiatalság nyelvtanulási kedve megjött, sokan tanulnak idegen nyelvet, mégis ennek aránya és mértéke még mindig nem megfelelő. Ez főként azért is problematikus, mert ez az idegennyelv-tanulás nem kis mértékben a magyar közoktatási intézményrendszeren kívül, más formákban történik meg.

A fiatalok szükséges tudásrésznek tekintik az idegen nyelv elsajátítását, ám jelenlegi struktúrájában hatásosan és hatékonyan nem a közoktatási intézményrendszeren belül látják az idegen nyelv elsajátításának lehetőségét. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a közoktatási rendszer átalakítása - mindenekelőtt középfokon - úgy is történjék, nyilván a megfelelő átmenetben és felmenő rendszerrel, hogy az idegen nyelv elsajátítása, az angol nyelv ismeretének megszerzése minden magyar diák, minden magyar középfokon tanuló számára lehetőség legyen. Ezért 2010-től kezdődően minden középiskolában biztosítani kell az angol nyelv elsajátításához szükséges felkészülés lehetőségét.

Az angol nyelv megjelenítése a törvényjavaslatban azért indokolt, mert egyértelművé vált, hogy e nyelv ismeretének hiányában ma már nehéz, nehezebb boldogulni a munkaerőpiacon is. Ugyanehhez a célkitűzéshez kapcsolódik a javaslat azon előírása, amely 2010-től kezdődően kötelezővé teszi - hogyha arra igény van -, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák szervezzenek úgynevezett nyelvi előkészítő évfolyamot, amely jó esélyt biztosít arra, hogy a tanulók legalább egy idegen nyelvből felkészüljenek az emelt szintű érettségi vizsga letételére, és ily módon nyelvvizsgával egyenértékű bizonyítványt szerezzenek. Mindez azt jelenti, hogy egy tanéven keresztül a rendelkezésre álló időkeret 40 százalékában nyelvi felkészítést kell tartani.

A közoktatási törvény módosítása hasonlóan fontos kérdésnek tekinti a közoktatási rendszeren belül a kistelepülések kérdését, a kisiskolák helyzetét. Ennél a kérdéskörnél tisztelettel felhívom a figyelmet arra, hogy nem önmagában csak oktatási kérdésről, hanem a szó eredeti és legnemesebb értelmében vett nevelési kérdésről is szó van, hiszen 7-8-9-10 éves gyermekek sorsáról, lehetőségeiről, közoktatási rendszeréről beszélünk. A korábbiakban tett kijelentéseinknek megfelelően a kistelepülések kisiskoláit, mindenekelőtt az alsó tagozatot meg kívánjuk őrizni.

(10.10)

Azt gondoljuk ugyanis, hogy bár kétségkívül lehet olyan felvetés, amely financiális szempontokat vet fel ebben a kérdésben, és nem lehet tagadni, hogy ez így önmagában egy drága rendszer, mégsem a pénzügyi, mégsem a financiális szempontok kell hogy legyenek itt az elsődlegesek, épp az előbb elmondott okok miatt saját 7-8-9-10 éves gyermekeink iskolalátogatási lehetőségéről van szó.

Az ugyanakkor egy másik jogos felvetés és kérdés, hogy miközben megtartjuk ezt a lehetőséget, vajon helyesen tesszük-e, mert az esélykülönbségek egyes kisiskolákba járó és egy hasonló korú gyermek, aki egy nagyvárosi jól felszerelt iskolába jár, érvényesülése között bizony - ezt minden felmérés mutatja - jelentős és óriási. Ezért a közoktatási törvény módosítása bevezeti a tagiskola fogalmát a rendszerbe: azokon a helyeken és azokon a településeken, ahol 8 osztály egésze nem megvalósítható, maradjon helyben az iskola, a gyermekek a továbbiakban is járjanak azon település azon iskolájába, amelyet a korábbiakban is látogattak, az iskola irányítása azonban ne külön-külön minden egyes iskolában szeparáltan történjék, hanem egy egységes központ által kerüljön megvalósításra. Ez biztosítja azt a rendszert, hogy a diákok megszokott iskoláikba járjanak, járhassanak, másrészt egy, az irányítás tekintetében racionálisabb, világosabb, egyértelműbb szisztémát hoz és vezet be. Ezért a jövőben 6, illetve 8 évfolyammal működő gimnázium tagiskolájaként folytathatja tovább működését az előbb említett 8 osztályt ki nem tevő iskola. Ezzel a szervezeti megoldással biztosított a tanulók továbbhaladása anélkül, hogy a két iskola pedagógiai programjának különbözősége miatt évfolyamot kellene ismételnie a diáknak. Ugyanakkor csökkenti a különbséget az iskolák között, mivel a tagiskola szakmai segítséget kap attól az iskolától, amelynek részeként működik. Megoldódik - legalábbis részben - a szakemberhiány, mivel a nevelőtestület tagjai segíthetik a tagiskolai nevelő és oktató munkát.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat lényegesen megváltoztatja az iskolai felvételi eljárások rendjét, egyértelműen megtiltja, hogy az iskola a körzetében lakók felvételét, átvételét felvételi követelmény teljesítéséhez köthesse. Tehát az az általános iskola, szakiskola, illetve szakközépiskola, amelyik részt vesz a kötelező felvételi feladatok ellátásában, nem mérlegelhet a kérelmek elbírálásánál. A közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján ugyanis a tankötelezettség ideje alatt a tanuló szabadon választhatja meg, hogy melyik iskolába kíván járni, azonban kérelme teljesítésére csak az az iskola köteles, amelynek a körzetében lakik.

Gyökeres változást jelent, hogy amennyiben egy iskola többcélú iskolaként működik, tehát ellátja az általános iskola feladatai mellett a középiskola, a szakiskola feladatait is, a pedagógiai programban kell meghatározni, hogy a tanuló milyen feltételekkel folytathatja tanulmányait az általános iskolai tanulmányok befejezése után. Így már az általános iskolába történő beiratkozásnál ismerhető, milyen követelményeket kell teljesíteni ahhoz, hogy tovább folytathassa tanulmányait a nyolcadik évfolyam befejezése után.

A javaslat új iskolatípusként fogalmazza meg a 12, illetve ha nyelvi előkészítő évfolyam is működik az iskolában, a 13 évfolyammal tevékenykedő egységes középiskolát. Az egységes iskola lényege, hogy a pedagógiai program, illetve az annak részét képező helyi tanterv egy keretben határozza meg a valamennyi tanuló részére kötelező közös követelményeket, illetve a meghatározott évfolyamok elvégzése után a különböző iskolatípusokhoz igazodó eltérő követelményeket. Így például az egységes középiskolában a tanulók az 1-10. évfolyamon azonos ismereteket sajátítanak el. Ez az időszak elégséges ahhoz, hogy meg tudják állapítani, a tanuló milyen iskolatípusnak megfelelő felkészítésben folytassa a tanulmányait: a tanulók egy része tovább haladhat a gimnáziumi ágon, másik része a szakközépiskolai ágon, harmadik része pedig a szakiskolai ágon.

A már meglévő minőségirányítási tevékenységet szükséges erősíteni, mely három szinten jelenik meg a közoktatásban: intézményi szinten, fenntartói szinten és az ágazati irányítás szintjén. Ez teszi lehetővé, hogy minden egyes intézmény, minden intézményfenntartó és az ágazati irányításban közreműködők megfelelő képet kapjanak a munka színvonaláról. E megoldások erősítik az intézményi szintű minőségirányítást azzal, hogy a már meglévő minőségirányítási programot kiegészítik a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szempontjaival és értékelési rendjével. Új vonás, hogy a nevelőtestület - a szülői szervezettel közösen - évente értékeli az intézményben folyó munkát. Ennek alapján kell meghatározni a szükséges intézkedéseket a tevékenység javítására. Az értékelés és a javasolt intézkedések nyilvánossága lehetővé teszi, hogy a szülői intézményválasztás tényleges és valós adatokra épüljön, az ágazati irányítás körébe tartozó országos mérés és értékelés rendszerét is elmélyíti. Három egymást követő mérési eredmény után a fenntartónak intézkedési tervet kell készíteni, hogy az általa fenntartott iskolákban feltárt hiányosságok okait megismerje, és a megszüntetésükhöz szükséges megoldásokat kidolgozza.

Igen tisztelt Országgyűlés! A közoktatási törvény módosításának, a módosítás elkészítésének részletmunkálatai során szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, amely nem lehetett ismeretlen senki előtt, mégis erről így, összefüggéseiben a szakpolitika kevéssé, a kutatók sokkal inkább, a magyar politika pedig szinte semmilyen módon nem szólt. Ez az országunk demográfiai viszonyának összessége, azok a trendek és tendenciák, amelyek Magyarországot az elmúlt negyed évszázadban jellemezték, és amelyek a közoktatás tekintetében nyilván egy meghatározott időre előre láthatók.

Nincs értelme, tisztelt hölgyeim és uraim, igen tisztelt ellenzéki és kormánypárti képviselők, számháborút folytatni. Sokkal lényegesebb a trendről, a tendenciáról beszélni. Arról van szó, ha elfogadják tőlem kiindulási pontként, évszámként a rendszerváltozás tanévét, az 1989-90-es tanévet, és összevetjük az éppen most befejeződött 2005-2006-os tanévvel, azt látjuk, hogy az általános iskoláinkba hozzávetőlegesen 300 ezerrel kevesebb gyermek, diák jár. És bár vitatkozhatunk különböző adatok révén plusz-mínusz 500-1000 diákról, de a tény mégiscsak az, hogy nagyságrendileg 300 ezerrel kevesebb az általános iskolás gyermekek száma Magyarországon. És mivel azok a gyermekek, akik az elkövetkező fél évtizedben, tehát durván 2010-ig lesznek általános iskolások, már megszülettek, itt vannak közöttünk, azt is tudjuk, tudhatjuk, hogy a következő meg az azt követő meg a 2009-es meg a 2010-es tanévben hány általános iskolásunk lesz Magyarországon.

(10.20)

Ha ezt megnézzük - és itt ismét nem önmagában a számok világa, hanem a trend, a tendencia az, amely elgondolkodásra kell hogy késztessen minket, és azt gondolom, ennek megfelelően kell a közoktatásról, felsőoktatásról felelősen és érdemi vitát folytatni -, akkor azt láthatjuk, hogy 2010-ig az általános iskolás korú gyermekek száma ismételten hozzávetőlegesen 70-80 ezerrel fog csökkenni. Ha ezt 1990 és 2010 között összehasonlítják, magyarul ezt a 20 évet, akkor bizony majd' 400 ezerrel kevesebb lesz 2010-re az általános iskolás korú gyermekek száma. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Elég szomorú!)

Ha ismét nagyságrendről beszélünk, és ezt összevetjük egy korábbi időszakkal, mondjuk, egy évtizeddel, akkor azt látjuk, hogy 1980 és 1990 között ugyanezen intézményrendszerben bár csökkent a diákok száma, de a tíz év alatt mintegy 30 ezer diákkal, 30 ezer általános iskolás korú gyermekkel csökkent. 1980 és 1990 között tehát hozzávetőlegesen mínusz 30 ezer, 1990 és 2010 között - nyilván ez prognosztizált adat - nagyságrendileg pedig mintegy 400 ezerrel, 380 ezer körüli számmal. Ha bővebben belegondolunk, és összefüggéseiben látjuk a rendszert, akkor biztos nem kell önöket meggyőznöm, hogy ez nem önmagában iskolai probléma, nem önmagában az oktatásügy kérdése. Természetesen az intézményrendszert tekintve elsőként a magyar oktatásügy szembesül ezzel a kérdéssel, kérdéskörrel, de országunk egészének a későbbiekben, ha csak egy kicsit is providens politikát vagyunk képesek folytatni, ezt fölmérni, erről beszélni, ennek megfelelően politikánkat, elképzeléseinket, az országunk jövőjéről való képünket - nem félek kimondani -, víziónkat erre alapozni, nyilván ennek a szomorú trendnek a megállítására összpontosítani szükségesnek és lényegesnek tartom.

Még egyszer mondom, nem számháborúzni kívánok önökkel. Szomorú számháború lenne. A trendről, a tendenciáról azonban nyilván egy és ugyanazon véleményünk kell hogy legyen.

Az előbb felvázolt folyamat miatt szükségessé vált a közoktatási törvény módosításában, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma, illetve tanórán kívüli kötelező foglalkozásainak óraszáma 2+2-vel kötelező erővel 2007. szeptember 1-jétől növekedjék.

Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! A közoktatási törvény módosításával egyidejűleg a kormány nevében a felsőoktatási törvény módosítására is javaslatot teszek. Nyilván nem kívánom megismételni a felsőoktatási törvény kapcsán azt az elképzelést, azt a tényt és azt a véleményt, amely az oktatási rendszer egységének, összetartozásának kifejezése volt. A felsőoktatási törvény módosításának leglényegesebb és az elkövetkező percekben általam taglalandó része, legfontosabb kérdése a hozzájárulás ügye. A cél az, hogy igazságosabb és teljesítményösztönzőbb, modern magyar felsőoktatás irányába mozduljunk el. Én ezt a rendszert, a hozzájárulás bevezetésének rendszerét egyértelműen ebbe az irányba tett fontos és lényegi kezdeményezésnek, lépésnek tartom, olyan ügynek, amely a magyar felsőoktatást igazságosabbá, a felsőoktatáson belül pedig teljesítményösztönzőbbé teszi a szisztémát.

Kérem, engedjék meg, hogy a hozzájárulás rendszerét, annak lényegét néhány gondolatban összefoglaljam.

A hozzájárulás rendszere, az elmúlt hetekben meggyökeresedett FER kifejezést is használva (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Nem gyökeresedett meg! Ez nem igaz!), tudniillik, hogy fejlesztési részhozzájárulás - szóval az a kifejezés, ami egyértelműen gyökeret vert úgy a magyar sajtóban, mint a szakpolitikai zsargonban - a törvénymódosítás szerint a javaslatban a képzési normatívák számtani átlaga másfélszeresének 20 százaléka az alapképzésben, 30 százaléka a mesterképzésben. Ez nominálisan 2006 Magyarországára fordítva az alapképzésben 105 ezer forintot, a mesterképzésben pedig 150 ezer forintot jelent tanévenként.

A hozzájárulás tényleges összegét az intézmények határozhatják meg. A törvényjavaslat szövege szerint és szándéka szerint az egyes intézmények, éppen az intézményekben, a felsőoktatási intézményekben folyó széles spektrumú és egymástól különböző specifikációjú képzésekre való tekintettel, az előbbi átlagos összegtől plusz-mínusz 50 százalékkal eltérhetnek, de úgy, hogy az előbb említett átlagos összeg és az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók számának szorzata egy állandót adjon ki. Magyarul, ha egy bizonyos intézmény meghatározott arányban és meghatározott létszámban plusz irányba, pozitív irányba mozdul el, akkor egy másik területen ezt kiegyensúlyozandó, negatív irányba kell eltérni.

Lényeges leszögezni és egyértelműen kimondani, hogy a befizetésre kerülő teljes összeg teljes egészében a felsőoktatási intézménynél marad. A törvény kimondja, hogy ebből zárolni, elvonni nem lehet. Teljes egészében, minden forintjában az intézménynél marad.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Szeretnék megelőzni tehát egy vitarészt: ebből a befizetendő összegből a Magyar Államkincstár egyetlenegy fillérrel nem részesül, teljes egészében az intézménynél marad. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Ez megint nem igaz!) A törvényszöveg szerint, a javaslat szerint ugyanakkor különböző részekre osztható, tudniillik (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Hülyeséget beszélsz!) minimum egyharmad, maximum 50 százalék erejéig tanulmányi ösztöndíjat kell képezni ebből, a fennmaradó részben pedig az intézmény fejlesztésére kell fordítani a befolyt összeget.

A hozzájárulás rendszerének alapja a teljesítmény. Az a teljesítmény, amely a tanulmányi eredményekben mutatkozik meg. A törvénymódosítási javaslat szerint 2007. szeptember 1-jétől kerül bevezetésre a hozzájárulás rendszere, de mivel értelemszerűen az elsőéves hallgatóknak nem lehet még tanulmányi eredményük, megvárva, amíg egy teljes tanévet ott töltenek az intézményben, és tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, csak a 2008 szeptemberében kezdődő tanévben történik meg az első befizetés, illetve az első ösztöndíj. Hiszen nyilván az első tanév szükséges ahhoz, hogy mindenkinek, minden egyes hallgatónak világos, kifejezhető tanulmányi eredménye legyen.

Megismétlem tehát: miközben a rendszer 2007 szeptemberétől kerül bevezetésre, felmenő rendszerben fogjuk bevezetni, amennyiben a törvény elfogadásra kerül, értelemszerűen ez 2008 szeptemberétől jelent először ösztöndíjat, illetve fizetési kötelezettséget.

Lényegesnek tartom a teljesítményt, illetve a teljesítményösztönzést ebben a rendszerben. Tanulmányi eredmény alapján a legjobb teljesítményt nyújtó hallgatói 15 százalék mentességet nyer, sőt tanulmányi ösztöndíjban részesül.

(10.30)

Ugyanakkor kétségtelenül igaz, hogy aki nem teljesít, gyenge eredményt mutat, az fizet.

Megteremti az átjárhatóságot a magyar felsőoktatás rendszerén belül a költségtérítéses és az államilag finanszírozott képzés között. A jelenlegi szisztéma, tisztelt hölgyeim és uraim, végtelenül igazságtalan, és a teljesítményre semmilyen módon nem apelláló. Ha valaki az érettségi vizsgán szerencsével jó eredményt ér el, akár szorgalommal is, tehetséggel, a bolognai rendszerben minimum három évre bebetonozza magát. Ha valaki azonban szerencsétlenségére bármilyen oknál fogva képességeinek, szorgalmának nem megfelelően rossz eredményt teljesít az érettségi vizsgán, hiába teljesít az egyetem első éveiben a bolognai képzés szerinti alapképzésben, egyszerűen esélye nincsen rá, hogy a költségtérítéses képzésből más szisztémába, tudniillik az államilag finanszírozott rendszerbe kerüljön, semmilyen módon semmilyen lehetősége nincs. A hozzájárulás rendszere megteremti a lehetőséget, megteremti az átjárhatóságot.

Azon államilag finanszírozott képzésbe felvett hallgatók, akik a leggyengébben teljesítenek és a tanévenkénti 30 kreditet nem érik el, az államilag finanszírozott képzésből a költségtérítéses rendszerbe kerülnek, az ő helyükre pedig a legjobb eredményt felmutató, a legjobb eredménnyel rendelkező költségtérítéses hallgatók kerülnek ugyanilyen számban. Ez egy lehetséges, bár kétségkívül extrém esetben azt is jelentheti, hogy valaki költségtérítéses képzésbe kerül be, kitűnően teljesít, a következő évben felkerül az államilag finanszírozott képzésbe, a szorgalmával, tehetségével ott is bizonyít, a következő évben pedig nemhogy fizet, hanem tanulmányi ösztöndíjban részesül. Ez igazságosabb, ez teljesítményösztönzőbb és a magyar felsőoktatáson belül modern mobilitást valósít meg.

Igaz, ha ezt ellenkező irányban mondják, kétségkívül igaz, az is elképzelhető, hogy ha egy államilag finanszírozott képzésbe jutott hallgató nem teljesít, a tehetségével nem arányosan a szorgalmával nem bizonyít, akkor, mivel nem ér el kellő eredményt, költségtérítéses képzésbe kerülhet. Így igaz, ez egy kétirányú folyamat: ugyanolyan számban kerülnek ki, mint amilyen számban kerülhetnek fel. Én ezt teljesítményösztönzőnek, mobilizálónak, egyértelműen igazságosabbnak tekintem.

Tisztelettel beszámolok arról a tisztelt Magyar Országgyűlésnek, hogy az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben az Oktatási és Kulturális Minisztérium aktív szakmai, szakmapolitikai egyeztetéseken számos szakmapolitikai civil szervezettel ismertette az elképzelést. Ennek eredményeként azt mondhatom, hogy a magyar felsőoktatás kutatóival, számos elméleti, képzett emberrel, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, a Rektori Konferencia elnökségével, elnökével, más formában pedig a teljes Rektori Konferenciával tárgyaltam, és ismertettem az elképzeléseket.

Ennek eredményeként azt a közös jellemvonást mondhatom el, hogy az előbb említett és más szervezetekkel, illetve személyekkel folytatott egyeztetések révén kiderült számomra, hogy a szakma - beleértve a hallgatóktól a rektorokig - ezt a kérdést nem hitvitának tekinti. Őszintén remélem - bár meg kell mondanom, kevéssé bízom benne -, hogy a Magyar Országgyűlés sem hitvitát csinál belőle, hanem értelmes, szakmai, szakmapolitikai kérdést, olyan vitát, amely előbbre viszi a magyar felsőoktatás ügyét. Bár bizonyos tapasztalatokból kiindulva nem csodálkoznék azon, hogyha éppen a Magyar Országgyűlésben fogalmazódnának meg a legmerevebb és legcsontosabb vélemények; azon sem lepődnék meg, hogyha valódi politikai hitvita kerekedne ebből. Ennek különösképpen értelmét nem látom, a realitását azonban, sajnálattal ismerve némelyek álláspontját, ugyanakkor bizony egyértelműen tapasztalom.

Mindamellett, minthogy a rendszer bírja a kormánypártok támogatását, és nem tettem le arról, hogy egy értelmes vitában a tisztelt ellenzéki képviselő asszonyok és képviselő urak véleményét részben vagy egészben is az elképzelés mellé állítsam, tisztelettel ajánlom önöknek a felsőoktatási törvény módosításáról és a közoktatási törvény módosításáról beterjesztett javaslatainkat.

Szeretném elmondani: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával való tárgyalásunk nem zárult le. A kezdeményezést fontosnak tartják, és úgy látom, egy modern színvonalon alapuló, teljesítményösztönző magyar felsőoktatás kialakításában partnerséget, partneri viszonyt érdemes kiépíteni a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával, azzal együtt, hogy a magyar felsőoktatás átalakítása, a magyar felsőoktatás modern szisztémájának létrehozása nem önmagában csak ezzel a törvénymódosítással, hanem nyilván a ciklus egészén megmutatkozó kezdeményezéssorozattal érhető el.

A tegnapi napon a Magyar Rektori Konferencia elnöksége egyhangúlag, az állami, az egyházi, az alapítványi, a magán-felsőoktatási intézmények, a főiskolák és az egyetemek az előbb említett mind a négy szférában külön-külön és együttesen egyhangúlag a támogatásukról biztosították a most részletezett rendszert. (Mádi László: Fizetésemelésért!) Erről érdemes tájékozódnia, mielőtt ostobaságokat beszél. Szóval a Magyar Rektori Konferencia elnöksége egyhangúlag, írásban adva nyilatkozatát, ezt a rendszert támogatja.

Tisztelettel kérem a Magyar Országgyűlést, hogy a közoktatási és a felsőoktatási törvény módosítására tett javaslatunkat, amely hosszabb idő után először egy egységes szerkezetben és rendszerben láttatja a magyar oktatásügy két legfontosabb intézményrendszerét - a közoktatás világától a felsőoktatás világáig -, tárgyalja meg, tegye hozzá véleményét, mondja el álláspontját, és kérem, hogy szavazzon róla.

Jó lelkiismerettel, a szakmapolitikai érvek birtokában, meggyőződéssel vallva, hogy az alapkészségek megerősítése a magyar közoktatási rendszer legfontosabb feladata, egyben az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésének megfelelő eszköze, a magyar felsőoktatásban pedig a versenyképes tudás és valóban a teljesítményorientált, a minőségen alapuló modern felsőoktatás megerősítése a cél, kérem, hogy a közoktatási és a felsőoktatási törvényt megtárgyalni szíveskedjenek, azt pedig a végszavazáson támogassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu