DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásomat a miniszterelnök úrnak címeztem, címezem, kérem a kormány képviselőjét átadni.
Magda Pál, az 1770 és 1845 között élt földrajzi író és több filozófiai munka szerzője abban a korban, amikor az emberek ismerték az erkölcs fogalmát és tartalmát, és életüket az akkor 1800 éves, bevált keresztény erkölcshöz igazították, arra figyelmeztetett, hogy "csak a magát esmérő ember mehet nagyobb erkölcsi kötelességre". Tudom, e Ház falai között nem túl gyakori erkölcsre hivatkozni, én mégis megteszem, bocsássák ezt meg nekem, mert mélyen hiszem Berzsenyi Dániel igazságát, aki szerint "minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed".
Visszatérve Magda Pál figyelmeztetéséhez, miniszterelnök úrtól azt kérdezném: jó helyen van ön most, miniszterelnök úr? Megfelel ön a nagyobb erkölcsi kötelességteljesítésnek?
Mit mond az ön tükre a nagyobb erkölcsi kötelességteljesítésről, amikor az erkölcs alapvető törvényét sem tartotta be a kampányban, azt, hogy ne hazudj. Ön becsapta a választókat, hazudott, ami azt jelenti, hogy erkölcstelen módon szerezte meg saját maga és pártja számára a győzelmet.
Azzal kell szembesülni az önökre szavazóknak, hogy választási és kormányzati programjuk köszönő viszonyban sincs egymással. Sajnos, rájöttek az emberek, későn, de rájöttek. Mutatja ezt a Medián felmérése, amely megállapította, hogy a megszorítások bejelentését követően soha nem látott módon romlott a közhangulat. Egy hónap alatt 49-ről 60 százalékra nőtt azok száma, akik szerint az országban általában rosszul mennek a dolgok, és 32-ről 57 százalékra azoké, akik háztartásuk pénzügyi helyzetének romlását prognosztizálják, pedig elhitték a kampányban a miniszterelnöknek, hogy nem lesz gázáremelés, nem lesz tandíj, nem lesz fizetős egészségügy, nem lesz áfaemelés, de lesz drasztikus ötéves adócsökkentés s a többi. Vajon mit érez ilyenkor a miniszterelnök, mit mond az ő tükre?
A kormány naponta üzen a magyar társadalom különböző rétegeinek, úgyhogy nem marad ki senki a létbizonytalanság nyomasztó érzéséből. Most a közszférában foglalkoztatottakon van a sor.
(20.20)
A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosítása nem más, mint a munkanélküliség növelésének kormányzati elrendelése, emberek, családok ellehetetlenítése, tönkretétele. Merthogy a törvénymódosítás arról szól, hogy hogyan szüntethető meg felmentéssel a közszolgálati jogviszony; ha a további foglalkoztatásra nincs lehetőség, mert létszámcsökkentést kell végrehajtani, mert csökken a költségvetési támogatás - amihez a kormány nagyon jól ért -, akkor a közszolgálati jogviszony felmentéssel megszüntethető. A hóhérmunkát pedig az önkormányzatokra hárítják.
2005-ös statisztika nem áll rendelkezésre, de tavaly érdemleges leépítés a közszférában nem történt, így 2004-es adatokat vizsgáltunk, és a következő számot találtuk: az önkormányzati fenntartású intézményekben foglalkoztatottak létszáma 55 861 fő volt, akik gyermekjóléti szolgálatokban, bölcsődei gondozóként, gyermekotthoni szakdolgozóként, házi gondozóként, szociális étkeztetőként, családsegítő szakdolgozóként, falu- és tanyagondnokként, hajléktalanellátóként dolgoztak, továbbá fogyatékosok napközi otthonaiban, idősek klubjaiban, tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést biztosító intézményekben dolgoztak közalkalmazottként. Bizonyára az általuk ellátott szociálisan rászorult emberek létszáma az ellátók létszámának sokszorosa. Ha a közalkalmazottak létszámát drasztikusan csökkentik, mi lesz az ellátottakkal? A közalkalmazott dolgozzon kétszer annyit? Csakhogy itt nem ipari termelésről, hanem hús-vér emberekről, rászorultak gondozásáról van szó, amit nem lehet stopperórával irányítani. És mi lesz az elbocsátottakkal, a családjaikkal? Őket is szociálisan rászorulttá kell tenni?
A kereszténydemokraták csak emberközpontú politikát tudnak támogatni, amely az embert célnak, önök viszont önző céljaik eszközének tekintik. Ezért tiltakozunk az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen nyomor kormányzati újratermelése ellen. Számunkra, kereszténydemokraták számára az önök politikája elfogadhatatlan, mert emberellenes, erkölcstelen, pedig - megismétlem - minden ország támasza s talpköve a tiszta erkölcs. No, itt kéne elkezdeni!
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés