DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Arató államtitkár úrnak szeretném jelezni, hogy az az elképzelés, ahogyan önök a finanszírozott képzésbe való kikerülés módját elképzelik, és ezt kreditpontokhoz kötik, ellentétes azzal a hatályos törvénnyel, amelyik a kreditrendszerre vonatkozik. A kreditrendszernek ugyanis pontosan az lenne a lényege, hogy a kimenetel összteljesítményét írja elő, és hogy ki mikor, hogyan tudja teljesíteni az egyes krediteket, e tekintetben pedig nagyfokú szabadságot biztosítana a hallgatóknak. Korábban éppen önök is érveltek emellett, akkor most nem tudom, hogy egyik pillanatról a másikra miért kell visszamenni, mert önmagában a kredit megszerzése nem azonos a tanulmány tényleges minőségével. Hiszen azt meg külön 1-től 5-ig terjedő skálán osztályozzák; a kettes eredménnyel megszerzett kredit éppúgy egy kreditnek fog számítani, mint a jeles eredménnyel megszerzett kredit. Nem igazán értem, hogy innentől kezdve önök honnan veszik azt a bátorságot, hogy a minőségről és a versenyről beszéljenek. Kredit lesz ez is, és kredit lesz az is. Ha azt mondják, hogy tanulmányi átlag vagy valami hasonló, az már inkább értelmezhető, mint a ténylegesen megszerzett kredit.

Az pedig, amiről Szabó képviselő úr beszélt, már ne is haragudjon, képviselő úr, az nem más, mint hogy térjünk vissza egy tervgazdálkodáshoz. Az égvilágon semmi különbség nincsen annak a logikája és az ön által említett logika között; az állam mondja meg előre, hogy mennyi orvosra, mennyi mérnökre, mennyi nem tudom, kire lesz szükség majd öt, hat, nyolc év múlva, mert az állam ennyire bölcs, okos, előrelátó. Mint látjuk, az elmúlt négy évben önök is voltak annyira bölcsek és előrelátók, hogy csődközelbe vitték az országot. Hát ne gondoljuk, hogy ez lesz a megoldás! Azt hiszem, ez egy nagyon rossz lépés. Pontosan az volt a törekvés a rendszerváltás után is általánosan, akármilyen felállású kormányok és politikai erők voltak ebben a parlamentben, hogy az oktatás terén is - az alkotmányba nem véletlenül lett belefoglalva - szabadságot kell biztosítani, tudományos és oktatási szabadságot, mert előre senki nem tudja megmondani, hogy hogy s mint alakulnak a dolgok. Szerintem rossz nyomon járnak.

Köszönöm szépen.

(Dr. Hende Csabát a jegyzői székben Pettkó András váltja fel.)

Forrás: parlament.hu