DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Őszintén megköszönöm Hock képviselő úrnak, ha tolmácsolni kívánja a szavaimat, de szeretném bejelenteni, hogy egész jól el tudom őket mondani én is, úgyhogy teljesen felesleges őket értelmezni, és még inkább félreértelmezni. Én nem azt mondtam, hogy az ellenzék leleplezte saját magát; azt mondtam, hogy az ellenzék nagy diadallal leleplezte azt, amit a kormány amúgy is bejelentett, hogy tudniillik karcsúsítani kívánja a közszférát. Ebben a karcsúsításban - mint jól tudjuk - a jelenlegi közalkalmazotti, köztisztviselői törvényben olyan feltételek vannak megszabva, amelyekre az állam kénytelen azt mondani a közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek, hogy ennyit nem bírunk, ennél valamivel kevesebbet leszünk kénytelenek adni, és ti valamivel kevesebbel lesztek kénytelenek beérni. Ez ilyen egyszerű képviselő úr.
(20.50)
Ami az állam gondoskodó szerepét illeti, azt mondani, hogy Svédországban kevésbé szoktak hozzá az emberek az állam gondoskodó szerepéhez, mint Magyarországon, az enyhén kacajra fakasztó. A svédnél gondoskodóbb állam tudomásom szerint a világon nincsen sehol. Ami meg az óraszámemelést illeti, képviselő úr, az a helyzet, hogy benne van a törvényben az óraszámemelés, bár most már nem azt a törvényt vitatjuk, egész nap azt vitattuk, ha tetszett volna itt lenni, akkor azt meg lehetett volna vitatni.
Benne van a törvényben az óraszámemelés, csak 2006 júliusában nem lehet kötelezően elrendelni 2006 szeptemberétől az óraszámemelést, merthogy az óratervek már ki vannak dolgozva, a szerződések meg vannak kötve. Nem lehet fejre állítani egy iskolát 2006 júliusában azzal, hogy szeptember 1-jétől érvényes óraszám-változtatásokat rendelünk el. 2007. szeptember 1-jétől benne van a törvényben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés