NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék reagálni egyrészt Vitányi István szavaira. Mindenesetre azért meglepő számomra, hogy a Fidesz ilyen vehemensen védelmezi a munkavállalókat. Legjobb emlékezetem szerint azért '98 és 2002 között a gyakorlata semmiképpen sem ezt mutatta. (Közbeszólás a KDNP padsoraiból.) De nagyon örvendetes tény, hogy fejlődésen megy keresztül a Fidesz, mert tényleg örömteli számomra, hogy a munkavállalókat védelmezi. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Arra a négy évre reagálj, amikor ti voltatok kormányon!) Képviselő úr, a szó nálam van, bocsánat! Tehát nagyon fontosnak tartom, hogy a képviselő úr megemlítette, egyszer Szabó képviselő úr azt mondta, hogy teher. Olyan formában elképzelhető, hogy ahol a megfelelő, hatékony létszámon túl jelentős munkaerő-felesleg van, ott akár teher is lehet, hiszen azt mindannyian tudjuk, kimondva- kimondatlanul, a közigazgatás néha csinál olyat, hogy saját magának oszt feladatot, és ez semmiképpen sem jó. Nyilván ez egy önvédő mechanizmus is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.)
Szeretném felhívni azért a figyelmet arra is, Hock Zoltán képviselő úr mondta, hogy létszámleépítés és hatékonyságnövelés egyszerre nem megy. Azért szeretném felhívni a figyelmet az elektronikus ügyintézésre, ez a hatékonyságot jelentősen növelheti, és a kormány szándéka az, hogy az elektronikus ügyintézésen keresztül az állampolgárok számára sokkal hatékonyabb közszolgáltatást teremtsen. Ehhez nyilvánvalóan kevesebb munkavállaló is szükséges, és ez bizonyos szempontból minőségi javulást is eredményezhet.
Arra a felvetésre pedig, hogy jóhiszeműen alkalmazzák-e a törvényt (Az elnök csenget.), azt gondolom, abból kell kiindulni, hogy a jogalkalmazó jóhiszeműen alkalmazza a törvényt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés