NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselő úr mondott egy-két dolgot, amit semmiképpen nem hagyhattam szó nélkül.

A munkavállalók védelme. Nem szeretnék sokat foglalkozni az önök kormányzásával, mert arra annyira azért nem érdemes, de azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy valóban, a köztisztviselők esetében elég erős védelmet iktattak be, de azért lássuk be, hogy gyakorlatilag teletöltötték sok esetben alkalmatlan, de önökhöz maximálisan lojális emberekkel. A közszférának ez nagy betegsége, amellett, hogy ráadásul jelenleg a 4 millió munkavállalóból 800 ezer a közszférában dolgozik. Azt hiszem, ez tarthatatlan, ráadásul úgy, hogy nem hatékonyan működik ez a közszféra, párhuzamos feladatellátások vannak, amelyeket meg kell szüntetni. Bizonyos tekintetben az a példa, amit ön hozott, a gyulai eset, erről is szól. A kormány világossá tette, hogy a háttérintézményeket regionálissá kívánja szervezni, ennek keretében nyilvánvalóan racionalizálni kell az intézményeket, és oda kell helyezni az apparátus nagyobbik részét, ahol arra a legnagyobb szükség van. Gyulán hála istennek és annak az intézménynek a területén nincs olyan komoly probléma, nem vetődött fel olyan komoly probléma, ami indokolttá tette volna ennek a létszámnak a megtartását ott.

Mindenképpen szeretném azt is elmondani, hogy említették, hogy reform. Természetesen ez nem reform. Szeretném elmondani, hogy ez a T/366. számú törvényjavaslat a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról. Ebben nincs reform természetesen, nem erről a szól törvény! Ez bizonyos mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a reformot a közszférában el lehessen indítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De természetesen ez önmagában nem reform, ehhez nem kell tehetség, hogy rájöjjenek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu