DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az európai szövetkezetekről szóló törvényjavaslat részletes vitája véget ért, szeretném megköszönni az észrevételeiket. Külön köszönöm Szép Béla képviselő úrnak a törvényjavaslattal összefüggésben benyújtott, koherenciazavart feloldó módosító indítványát. Már az expozéban is utaltam arra, hogy az európai szövetkezetekre vonatkozó jogi szabályozás elsődlegesen a közösségi jog talajába ágyazott, a tagállami jogalkotás csak kiegészítő, segítő jellegű lehet. A törvényjavaslat ezért nem kizárólag a magyar jogalkotó szándékától függő szabályozást tartalmaz.

A közösségi rendelet maga határozza meg azt, hogy az európai szövetkezetekre vonatkozó jogi szabályrendszer hány rétegű, s hogy a jogalkalmazónak milyen ismeretekkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy európai szövetkezetet hozzon létre és működtessen. Az európai szövetkezettel összefüggő jogi normák legfelsőbb szintjét a rendelet képezi, ezt követi a hazai európai szövetkezetekre vonatkozó szabályozás, így e törvényjavaslat, majd a hazai szövetkezetekre és a hazai részvénytársaságra vonatkozó szabályok következnek. Mindezeken túlmenően a rendelet számos kérdés eldöntését az európai szövetkezet statútumáról szóló rendeletre bízza. A rendelet szabályaitól eltérni ott, ahol az eltérés nem engedi, illetve szabályait a hazai törvényben megismételni nem lehet.

Mindezekre tekintettel nem tudtuk elfogadni azokat az észrevételeket, amelyek arra irányultak, hogy a törvényjavaslat átdolgozásával egy normában egységesen kerüljenek elhelyezésre az európai szövetkezettel összefüggő közösségi és hazai előírások. E megoldások, bármilyen tetszetősek is, összeegyeztethetetlenek a jogharmonizációs célú jogalkotás alapvető szabályaival, a közösségi elvárásokkal.

Tisztelt Országgyűlés! Még egyszer megköszönöm a javaslatot gazdagító, bővítő észrevételeiket, és kérem, hogy a törvényjavaslatot a módosító javaslattal együtt fogadják el. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu