ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy Salamon László képviselő úr mentelmi joga megsértéséről tett bejelentést, ezt kiadtam a mentelmi bizottságnak.

Most pedig soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára és a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben terjesztettem elő javaslatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja indítványozta, hogy az ülés napirendje összesen kilenc előterjesztés tárgyalásával egészüljön ki.

Ezek közül a T/293. számú törvényjavaslat tárgyalására már elnöki jogkörömben is megtettem indítványomat, így ennek napirendrevételéről külön nem kell szavazni az Országgyűlésnek.

A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta továbbá, hogy a T/294., a T/291., valamint a T/292. számú törvényjavaslatok általános és részletes vitájára is még ezen az ülésen sor kerüljön. Ennek érdekében javaslatot tett a napirend módosítására. A T/292. számú törvényjavaslat azonban már a kiküldött elnöki napirendi javaslatban is a frakció kérésének megfelelően szerepel, így erről sem kell döntenünk.

A két képviselőcsoport kezdeményezte továbbá, hogy ezekről és a napirend elfogadásáról gépi szavazással döntsön az Országgyűlés.

Továbbá mindkét képviselőcsoport kérte, hogy a T/609. számú, a mai napon benyújtott törvényjavaslatot sürgősséggel tárgyalja meg az Országgyűlés. Először a T/609. számú indítvány sürgőssége és napirendre tűzése tárgyában döntünk, majd ezt követően határozunk a többi javaslatról.

(14.50)

Mádi László, Domokos László képviselők, valamint Latorcai János, Nógrádi László és Soltész Miklós képviselők a mai napon T/609. számmal benyújtották a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatukat, és kérték annak sürgős tárgyalását.

Kérdezem, hogy az előterjesztők nevében kíván-e valaki szólni. Igen, Domokos László képviselő urat illeti a szó, kettőperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu