ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hatvanöt főt küldenek el a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségtől, és az intézmény meg is szűnik, a jövőben területi kirendeltség fog működni Gyulán. Talán kis hír ez a létszámcsökkentésekről szóló hírek tengerében, de nagyon aggasztó hír a jövőre nézve. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy Békés megye területe alatt található az ország legnagyobb vízbázisa.

Ezzel az intézkedéssel veszélybe kerül a ma még talán nem kellő értéken kezelt ivóvízkészlet védelme. A kormány tehát rövid távú érdekek miatt unokáink jövőjét sodorja veszélybe.

A miniszter úr június 16-ra keltezett utasítása június 19-ig szab határt a felmentéshez kapcsolódó intézkedések megtételére. Ez mindössze két nap, hiszen közben hétvége is volt. Szintén meghökkentő, hogy amíg a miniszterelnök úr azt hangoztatta, a karcsúsítást magukon, azaz a központi közigazgatáson, a minisztériumokon kezdik, addig a környezetvédelmi tárcától 46 embert küldenek el és 409-en maradnak, a gyulai kirendeltség dolgozói közül 65-en kerülnek az utcára, és csak 19-en dolgozhatnak tovább. A miniszter úr azzal indokolta a gyulai és a bajai felügyelőségek megszüntetését, hogy e térségekben visszafogott az ipari fejlesztés, és ezért kevesebb volt a felügyelőségek feladata.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan lehet két munkanap alatt felelősen, szakszerűen előkészíteni 65 fő felmentését? Ha ezt a felügyelőséget ennyire feleslegesnek tartják, miért működtették eddig? Valamint mi lesz a 65 ember, a 61 diploma és a 67 gyerek sorsa?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu