ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem egy megjegyzéssel. Pálinkás képviselő úr az egyetemi autonómia évszázados hagyományáról beszélt, nagyon helyesen, de azért arra érdemes fölhívni a figyelmet, hogy a magyar egyetemi gyakorlatban - szemben egyébként más országok gyakorlatával - ez az autonómia nagyon korlátozott volt mind az 1800-as évek végén, mind az 1900-as években és a létező, bár kevésbé kedvelt szocializmus időszakában különösen. De abban egyetértünk, és erre az alkotmánybírósági határozat és számos közös döntésünk is kötelez minket, hogy az egyetemi autonómia egy olyan korlát - másképp mondom -, egy olyan fontos lehetőség, amelyet tisztelnie kell mindenkinek.
Itt kétfajta javaslat van. Az egyik javaslat a gazdasági tanács jogkörének megerősítéséről szól, éppen azon tapasztalatok alapján, amelyek már a megalakult gazdasági tanácsokra jellemzőek. Itt mi is úgy látjuk, hogy szükség van pontosításra az eredeti törvényszöveghez és a jelenlegi törvényszöveghez képest is akár; nem zárkózunk el feltétlenül attól, hogy egy ésszerű módosító indítványt támogassunk, amely a gazdasági tanács számára lehetővé teszi, hogy segítője legyen az egyetemi munkának, de nem okoz olyan típusú problémát, amelyet a képviselő urak mindkét oldalról felvetnek.
A másik jogkör azonban más. Itt én azt gondolom, hogy egy félreértésről van szó, és ebben szeretném kérni a képviselő uraktól, hogy gondolják át az álláspontjukat, és nyújtsanak segítséget a kormánynak. Mert ha ma a szenátus, az egyetem vezetése gazdálkodni akar azzal a vagyonnal, amelyet számára az állam biztosít, akkor kemény korlátokba ütközik, tudniillik egy bürokratikus korlátba. Abba, hogy az állam vagyonkezelő szervezetének van joga evvel a vagyonnal gazdálkodni, mely szervezet egyébként nem ismeri a részleteket, és egy bonyolult, bürokratikus processzus alakul ki. Ezért szeretnénk azt, ha a gazdasági tanács kapná meg ezt a kontrollfunkciót, nem a döntéshozó funkciót, és a KVI csak másodlagosan élhessen ezzel. Ez az egyetemek érdeke, ebben kérjük a támogatásukat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés