DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Ön a hozzászólásában jó néhány olyan közigazgatási reformbeli kérdést is fölvetett, amelyekre nem tisztem válaszolni. Ilyen mélységű történeti fejtegetésbe, különösen ennyi tévedésnek a kiigazításába én most nem kezdek bele, mert az öt perc kevés. Van viszont jó néhány olyan dolog, amire, azt gondolom, szükséges és célszerű reflektálni, hiszen ön az ország gazdasági helyzetének jó néhány olyan elemét említette, amiről elég sokat beszéltünk már; lehet, hogy erre nem volt alkalma eddig odafigyelni.
Először is az ország gazdasági helyzetéről: az ország helyzete közismert mindenki számára; egy dinamikusan növekvő gazdaság mellett az államháztartás helyzete mindenképpen kiigazításra szorul, mert az elmúlt néhány évben olyan mértékű életszínvonal-növekedés valósult meg, ami megterhelte az államháztartás forrásait.
(9.10)
Ahhoz, hogy a továbbiakban is kiegyensúlyozottan tudjunk növekedni, erre a kiigazításra szükség van, ezért nagyon helyes, hogy a parlament tegnap elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt. Ez azért is fontos, mert így az államháztartás bevételei és kiadásai ebben az évben egymással egyensúlyban tudnak változni, olyan módon, hogy egyenlő arányban valósulnak meg a bevételnövekedések és a kiadáscsökkenés.
Csak emlékeztetem arra a tisztelt Országgyűlést, hogy a kormány saját hatáskörében körülbelül annyi kiadáscsökkentésről határozott az elmúlt hetekben, mint amennyi bevételnövekedésről döntött tegnap az Országgyűlés a pénzügyi tárgyú törvények módosítása keretében.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy ezek a módosítások nemcsak azt a célt szolgálják, hogy a bevételek növekedjenek, hanem azt is szolgálják, hogy az adóalap szélesedjen. Jó néhány olyan intézkedést fogadott el most tegnap az Országgyűlés, amelyek nemcsak az adótételek növekedését jelentik, hanem azt is, hogy szélesedjen az adóalap, így például az adóelkerülés lehetősége csökkenni fog. Ezért vezettük be többek között azt, hogy azok a vállalkozások, amelyeknek a jövedelmezősége ezt lehetővé teszi, a minimálbér kétszerese, mintegy 125 ezer forintos alap után fizessenek járulékot. Ez különösen fontos, hiszen joggal hivatkozott erre sok ellenzéki képviselő is, hogy igen jelentős a járulékelkerülés: egymillió ember után fizetnek minimálbér után járulékot, miközben nyilvánvaló, hogy szerencsére nem egymillióan vannak azok, akik minimálbért kapnak, hanem ennél jóval kevesebben, a számítások szerint 30 százaléknyian.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy az a házipénztáradó került bevezetésre, amely az irreális mértékű házipénztárak reményeink szerinti megszüntetésére szolgál, és még jó néhány olyan intézkedést hoztunk, amelyek lehetővé teszik, hogy szélesedjen az adóalap, hiszen ez az adóalap-szélesítés teremti meg a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben az adómértékek is csökkenhessenek.
Az valóban nagyon fontos, hogy a valós helyzetet ismerje az ország közvéleménye, és remélem, azért ez az ismeret szélesedik. Az meglep persze, hogy egy országgyűlési képviselő nem ismeri a valós helyzetet, vagy úgy gondolja, hogy nem ismeri a valós helyzetet (Soltész Miklós: Horn Gábor, Kuncze Gábor sem!), hiszen ezeket rendre nyilvánosságra hozzuk. Ha valaki megnézi azt, hogy a Pénzügyminisztérium milyen információkat közöl a gazdaság helyzetéről, az államháztartás helyzetéről, és ezt összehasonlítja más országok pénzügyminisztériumainak adatszolgáltatásával, szeretném jelezni, lényegesen szélesebb körű ez a szolgáltatás. Tehát ilyen módon ezek ismertek.
Még valamit, ami az államháztartás hiányára vonatkozó adatokat jelenti: jó néhány olyan egyszeri tétel szerepel az idei adatok között, amelyek folyamatosan nem jelentkeznek. Az pedig őszintén meglep, hogy a frakcióvezető-helyettes úr, ha jól látom, nyolcadszor felvetette ezt az iraki adósságelengedési kérdést. Úgy látom, úgy tesz, mintha nem értené a lényeget; ezt már nagyon sokszor megválaszoltuk.
Köszönöm, elnök úr, a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés