DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, hogy itt valami fogalmi félreértés van. Tiszteljük mi az önkormányzatokat, nem kívánunk önkormányzati jogokat korlátozni, de az oktatási törvény nem az önkormányzatokról, hanem az iskolafenntartókról szól. Minden iskolafenntartóra azonos kötelezettségeket ró, és ha az önkormányzat úgy dönt, hogy ő iskolát tart fenn, akkor automatikusan vállalja ezeket a kötelezettségeket is. Ez a javaslat, amiről most vitatkozunk, egy ilyen kötelezettség az iskolafenntartóra, hogy nem tarthat fenn olyan általános iskolát, amelynek nyolcnál kevesebb osztálya van. Ez nem az önkormányzat jogainak csorbítása, ez egy ugyanolyan előírás az iskolafenntartó számára, mint hogy pedagógusokkal köteles az iskolai oktatás-nevelés munkáját ellátni. Ez is korlátozás természetesen, hiszen nem alkalmazhat, tudom is én, milyen végzettségű személyeket az oktató-nevelő munka elvégzésére, de azért ez nem az önkormányzati jogok csorbítása.
Ami pedig a "mi motiválja?" kérdést illeti, tisztelt képviselő úr, általánosságban szeretném azt kérni, hogy azt a fajta gyanakvást és éberséget, ami a Rákosi-idők sajátja volt, hogy próbáljuk mindig kitalálni, hogy vajon mit gondolhat, amikor ő ezt akarja, szóval... Arany János Toldi című elbeszélő költeményében az mondja Miklós Györgynek, hogy "jól tudom, mi lappang bokrodnak megette". Na de a költeményből tudjuk, hogy Miklós elég indokoltan gyanakodott Györgyre, hogy mi lappangott bokrának megette, de nem biztos, hogy minden szakmai vitában nekünk ezt kéne egymással eljátszanunk, hogy nem érdekes, hogy mit mond a másik, mert biztosan van mögötte valami olyan szándék, amivel jól kárt akar okozni nekünk, az országnak, a nemzetnek, valakinek. Felejtsük már el ezt, képviselő úr!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés