DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az európai uniós csatlakozásunkat követően az országhatárokon való átjutás, a szabad árumozgás és az országok közötti kereskedelem szabadabbá vált. A három megyét átszelő, kétsávos 86-os főút nem bírja már el a forgalmi terhelést, naponta 2-3 ezer kamion halad át rajta. Felmérések alapján mintegy 60 százalékkal emelkedett a tehergépjárművek száma a balesetveszélyesnek számító főút Vas, Zala és Győr-Sopron megyei szakaszán.

Ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, szükség lenne a települések belterületét elkerülő utakra és a jelenleg kétsávos út négysávossá alakítására. Ez a fejlesztés jelentősen elősegítené a régió gazdasági fejlődését is, hiszen ezen az útvonalon szállítják a szlovák összeszerelő üzemek alkatrészigényét és a készárutermékek nagy részét a tenger felé. Kérdezem miniszter urat, hogy mikor tervezik a 86-os főút négysávosítását és a községeket érintő elterelő utak megépítését.

Várom miniszter úr megtisztelő szóbeli válaszát.

Forrás: parlament.hu