DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt részletes választ adnék önnek, szeretném nagyon határozottan kijelenteni, hogy az, amit ön elmondott, az teljesen fölösleges riogatása a betegeknek, amely tűrhetetlen egy orvos részéről. (Taps az MSZP soraiban.)
Magyarországon az anyagi lehetőségeinken felül mindent megteszünk azért, hogy minden daganatos beteg időben és nagyon magas szintű ellátásban részesüljön, de erről szóljanak az adatok. A kormány első intézkedései éppen azt a célt szolgálták, hogy a daganatos betegek kiemelkedő ellátásához kiemelkedő forrásokat biztosítson. Itt van a kezemben az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójának mai levele, amelyben leírja, hogy az első hét hónapban ebben az évben 420 millió forinttal, 10,5 százalékkal több pénzt fordíthatott betegellátásra, mint a múlt év hasonló időszakában. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Moraj és közbeszólások az ellenzék soraiban.)
Szeretném tájékoztatni, ha ön nem követné a daganatos betegek ellátásának lehetőségeit, hogy ettől az évtől háromezer vizsgálatot finanszírozunk, olyan vizsgálatot, amelyik ma a világ legkorszerűbb ellátása a daganatok korai felismeréséhez, és amely vizsgálatok bevezetését az önök kormánya alatt már tervezték, de képtelenek voltak ilyen központokat, ilyen berendezést létrehozni. (Moraj a Fidesz soraiban.)
Szeretném önöknek továbbá elmondani azt, hogy a szakmai kollégiummal és a szakmával teljes egyetértésben tavaly az ezt megelőző kormány újjászervezte, és mi tovább erősítjük ezt a rendszert, hogy csak ott láthassanak el daganatos beteget, ahol ehhez minden feltétel adott. Ehhez a kormány és az OEP 37 ezer súlyszámot biztosított többletként, amelyet - egyébként szomorú módon - 19 intézmény kihasználni se volt képes, és jó néhány intézmény - most vizsgáljuk - másra használta fel. Ezért állhatott elő az a helyzet, hogy ebből a többletkapacitásból 2625 súlyszámot nem használtak fel időarányosan az intézmények.
Én úgy gondolom, hogy mindaz, amit elmondtam, teljesen világosan cáfolja azt a riogatást, amit volt miniszter kollégám az interpellációjában elmondott.
És van még valami, amiről beszélni kell: ahhoz, hogy ezen betegek ellátását valóban ott végezzük el vagy végezhessék el a kórházak, ahol erre a legjobb feltételek megvannak, további kapacitásmódosításra lenne szükség. Ezt pedig éppen azért nem tudjuk még teljeskörűen elvégezni, mert önök örök időkre kívánták bebetonozni 2001-ben az akkori kórházi struktúrát: a 2001. évi XXXIV. törvény, amit az önök kormánya javasolt és az önök többsége elfogadott, megakadályozza azt, hogy ahol nincs szükség vagy nincs meg minden feltétel ezen betegek ellátására, onnan a forrásokat át tudjuk csoportosítani a magas szinten ellátni képes intézményekre.
Ezért ennek a törvénynek a módosítását természetesen ősszel a parlament elé hozzuk egy törvénymódosítás formájában. Én remélem, képviselőtársam - pártállásától függetlenül - támogatni fogja a törvénymódosítást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy oda menjen a pénz, ahol a betegeket jól el tudják látni, amit az önök által hozott törvény...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés