DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tiszteletben tartom és értem is, hogy szívén viseli - különösen így az önkormányzati választások előtt néhány hónappal - a hódmezővásárhelyiek érdekét (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban.), mégsem venném a Fidesz helyében a bátorságot ahhoz, hogy négyéves semmittevésről beszéljek akkor, amikor soha nem épült annyi gyorsforgalmi út Magyarországon, mint ebben a négy évben. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) Látják, ez a kedvenc témájuk, mert ilyenkor mindig elmondhatom, hogy ebben a négy évben 500 kilométer gyorsforgalmi utat adtunk át, önök pedig hetet, uraim. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból. - Az elnök csenget.) Hét kilométer gyorsforgalmi utat adtak át a Fidesz kormányzása alatt.

Azokat a vádaskodásokat meg, engedje meg, hogy visszautasítsam, amelyek egy-egy útszakasz későbbre sorolásával kapcsolatban az igazság feltárásának hiányát sugallják. Elvitathatatlan, hogy 2002 óta Csongrád megyét érintően jelentős változás következett be a közúti elérhetőség tekintetében: az M5-ös autópálya matricás rendszerbe kapcsolódott, megépítettük Szegedig, majd tovább az országhatárig. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mellébeszélsz! - A kérdésre válaszolj!) Ezek kétségbevonhatatlan eredmények.

Az ellenzéki padsorokból úgy tűnik, mintha ezek az eredmények nem volnának valósak. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) Akkor álljanak föl, uraim, és mondják el, hogy egészen pontosan melyik az az autópálya, amit nem kellett volna megépítenünk az elmúlt négyéves időszakban, és ugyanezzel a lendülettel ezt próbálják meg bebizonyítani azoknak is, akik ezekkel az autópályákkal érintettek.

Mindazonáltal belátom, hogy a hódmezővásárhelyiek számára a 47-es út az egyik legfontosabb. Ennek az útnak a második üteme 2003-ban valóban elkészült. 4,5 kilométeres szakaszon a munkák halasztására kényszerültünk, tekintettel arra, hogy Magyarországon a 30 ezer kilométeres közúthálózat jelentős része elhasználódott, és nagyon sok egyéb építési igény van, csak abban a megyében fel tudnék sorolni legalább ötöt, amelyre hasonló lelkesedéssel próbálnak meg a képviselők forrást szerezni.

Mindazonáltal belátom, hogy a főút négy sávra bővítésének befejezése nem halasztható, ezért a legfontosabb beruházások között szerepeltetjük 2007 és 2013 között. Látni kell azonban, hogy bár a II. nemzeti fejlesztési terv jelentős forrásokat tartalmaz közútfejlesztésre és egyéb infrastrukturális fejlesztésekre, nem végtelen és nem korlátlan. Nem zártuk még le, rövid másfél hónapon belül zárul le a II. nemzeti fejlesztési terv kiemelt projektjeinek egyeztetése. Amíg ez le nem zárul, addig felelőtlenség volna részemről bármiféle ígéretet tenni. Azt azonban elmondhatom, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakmai álláspontja szerint a következő hétéves ciklus első felére szeretnénk tenni a 47-es út kétsávosításának befejezését.

Kérem képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék annak ellenére, hogy a kollégái megakadályozták abban, hogy az egészet hallja.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu