KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az önök által elfogadott Gyurcsány-csomag alapján a kormány ebben az évben háromszor veszi vissza a 13. havi nyugdíjat a kisnyugdíjasoktól, és mindent, ami az elmúlt négy év felelőtlen kormányzásának a következménye, közvetve a kis keresetű munkásokra és az egyszerű emberekre terhel.

E csomag alapján a hazai vállalkozásokra kirótt újabb adóterheket egészen biztos, hogy a fogyasztói árakon keresztül szintén az átlagpolgárok fizetik meg. A cégek, a vállalkozások nemcsak az adóterhek várható növekedése miatt szenvednek majd nyereségkiesést, a kormánypárti többség által elfogadott módosítások végrehajtása ugyanis önmagában is meglehetősen költséges. A kormányzat által elhatározott pénzügyi és adminisztratív intézkedések a Magyarországon működő valamennyi vállalatot, vállalkozást érintik. Ebben az évben immár másodszor kell átprogramozni a számítógép- és pénztárgéprendszereket.

A törvények év közbeni változásai, változtatásai miatt a szükséges szoftverfejlesztéseket s ezek költségeit egyelőre még csak saccolni lehet, mert például egy viszonylag egyszerű pénztárgép átállítása is 10 ezer forint körül van. A programozás szempontjából az jelenti majd a nagy terhet, a pluszmunkát és pluszköltséget a cégeknek, hogy évközi mérleget is kell készíteni, és a változásokat visszamenőleg is végig kell vezetni a szoftvereken. A változások adaptálása az ügyviteli rendszerekben a programok eredeti vásárlásának értékét körülbelül 15-20-30 százalék arányban közelíti majd meg. A vállalkozások számára ez az érték forintban nagyságrendtől függően akár több százezres nagyságrendű kiadás is lehet. Ezeknek a nagy részét a mérlegkészítés költségeivel együtt egészen biztos, hogy az ügyfelekre fogják hárítani.

Tisztelt Miniszter Úr! Tervezi-e a kormány valamilyen támogatási rendszeren keresztül az informatikai, az ügyviteli rendszerek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és pénztárgépek átállítási költségeinek kompenzálását?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu