ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselőtársaim. Most megkérem Szűcs Lajos jegyző urat, aláírásra készítse elő az esküokmányokat, és a képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa azt el. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Szűcs Lajos gratulál dr. Horváth Zsoltnak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. - Dr. Horváth Zsoltnak elsőként Kuncze Gábor, majd Herényi Károly, Lendvai Ildikó, dr. Navracsics Tibor, dr. Semjén Zsolt, Ékes József gratulál.)

Engedje meg, hogy a magam és az Országgyűlés nevében is kívánjak önnek sikeres és eredményes munkát. Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy az Országos Választási Bizottság 491/2006. számú határozatában megállapította, hogy a Muity Mihály által kezdeményezett, a bunyevác kisebbség elismerésére irányuló országos népi kezdeményezés támogatására összegyűjtött érvényes aláírások száma meghaladja az érvényességéhez szükséges számot. A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény rendelkezései szerint az Országgyűlés a kezdeményezést a bejelentést követő három hónapon belül köteles napirendre tűzni és megtárgyalni. A népi kezdeményezést tárgyalásra való előkészítésre kiadtam az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak.

Most felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse a tárgysorozatba-vétel tárgyában született elutasító döntéseket.

Jegyző asszony, öné a szó.

Forrás: parlament.hu