ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az elnök úr levelét H/954. számon megkapták, és ugyanakkor kézhez kapták a jelölt életrajzát is.

Tájékoztatom önöket, hogy dr. Kovács Tamást az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottság is meghallgatta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a titkos szavazás következik. A Duna-parti folyosón képviselőtársaim egy szavazólapot kapnak a jelölt nevének feltüntetésével. Érvényesen szavazni a jelölt neve mellett lévő négyzetben elhelyezett két, egymást metsző vonallal lehet.

Bejelentem, hogy a szavazatok leadására 20 perc áll rendelkezésükre, tehát a szavazatszámláló bizottság 17 óra 22 perc után további szavazólapokat már nem fogadhat el. A szavazás kezdetét és befejezését csengő jelzi.

Tisztelt Országgyűlés! Most a titkos szavazás időtartamára 40 perc szünetet rendelek el.

(Szünet: 17.02 - 17.47

Elnök: Mandur László

Jegyzők: Németh Zsolt és Podolák György)

Forrás: parlament.hu