HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, a következőt szeretném elmondani. Sajnos, nem állíthatom azt, hogy Magyarország nemzetközi megítélését nem befolyásolták negatívan és károsan azok a sokkoló képsorok, amelyeket a CNN adott a tévé ostromáról. Súlyosan aláásta a Magyar Köztársaság politikai stabilitásáról az elmúlt 16 évben szerzett képet, és én is csak meg tudom ismételni, hogy idegenforgalmunkat is befolyásolta, hiszen számos állomáshelyről érkeztek olyan értesítések, hogy betelefonáltak a nagykövetségre, és lemondták elég sok turistacsoport magyarországi útját. Tudjuk, hogy a forint mélyrepülésbe kezdett, a befektetői bizalom megingott.

Számos nemzetközi partner részéről érzékeljük az aggodalmat, hogy a Magyar Köztársaság képes lesz-e zökkenőmentesen és méltóan megünnepelni a forradalom és szabadságharc évfordulóját. Szerencsére azért az elmúlt hetekben, napokban már kedvező jelek is mutatkoztak. A miniszterelnök parlament általi megerősítéséből, a konvergenciaprogram uniós jóváhagyásából következően erősödésnek indult a forint, és megerősödni látszik már a befektetői bizalom, a demokratikus intézményrendszer kikezdhetetlenségébe vetett hit.

El kell hogy mondjam azonban, hogy a nagykövetségi jelentésekből egyértelmű, hogy nagyon sok állomáshelyen és az Európai Unióban nem értik, hogy miért nem lehet félretenni a párt- és személyes ellentéteket; miért nem tudunk felülemelkedni, és miért nem tudunk együtt ünnepelni. Azt is el kell hogy mondjam azonban, hogy bíznak a magyar demokráciában és annak erejében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Forrás: parlament.hu