DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársak! Az ORTT tisztelt Munkatársai és Vezetői!
A kulturális bizottság többsége olyan határozati javaslatot terjesztett a parlament elé, amely azt javasolja, hogy a parlament ne fogadja el az ORTT 2005-ről szóló beszámolóját. Alapjában véve két olyan területe van az ORTT működésének, amelyet a javaslat mögött állók egybehangzóan képviseltek: az egyik az elnök úr ismertetésében is kiemelt két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítása, a másik ügy pedig a Műsorszolgáltatási Alap működésének ügye, illetve az ORTT-nél 2005-ben készült állami számvevőszéki vizsgálat megállapításának eredményei. Egyéb ügyekben is elhangzott érdemi kritika az ORTT működését illetően, de itt már a határozati javaslat mögött állók véleménye eléggé eltért. Egyébként az említett két ügyben sem teljesen azonos volt az érvelés.
Ennél többet érdemben a tartalmi kérdésről nem is kívánok szólni. A jegyzőkönyv kedvéért és - hogy is mondjam - az ügyben talán kevésbé járatos képviselők kedvéért azt kívánom itt inkább ismertetni, hogy a parlament kulturális bizottságában egyfős kormánypárti többség van, az MDF nincs képviselve ebben a bizottságban. A határozati javaslatot támogatta a Fidesz, a Kereszténydemokrata Párt és az SZDSZ, ellene foglalt állást az MSZP, így jött létre a többségi állásfoglalás, illetve a határozati javaslat. Kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt tartsák számon, még egyszer ismételve azt, hogy az MDF a kulturális bizottságban, amely ezt a határozati javaslatot benyújtatta, nincs jelen.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés