DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, hogy az Országgyűlés folytasson vizsgálatot a tegnapi nap történtekkel kapcsolatban, ez alkotmányos lehetősége. Az alkotmány biztosítja akár azt, hogy politikai vitanap keretében, akár pedig vizsgálóbizottság felállításával történjék ez meg, de természetesen az állandó bizottságok is lefolytathatják ezt a vizsgálatot. Nyilván az Országgyűlésnek kell eldöntenie majd azt, hogy e formák közül melyiket választja, és mikor kerül erre sor.
Engedjék meg, hogy egy megjegyzést azonban tegyek ezzel a vizsgálattal kapcsolatban, ez pedig a vizsgálat célja. Nyilván a vizsgálat célja lehet politikai cél, és lehet jogi cél is, hiszen a vizsgálóbizottság vagy akár egy parlamenti vitanap keretében a felszólalások mindkét elemre helyezhetik a hangsúlyt. Én azonban azt kérném, hogy amikor ez a vizsgálat történik, akkor ennek során a hatályos jogszabályokat mindenki vegye figyelembe, hiszen a demonstrációval kapcsolatban ma is elhangzott többféle megközelítés.
Hadd emeljem ki a gyülekezési jogról szóló törvényből azt a rendelkezést, amely a rendőrségnek a fellépését lehetővé tette. Ez pedig úgy szól: "Ha a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá bejelentéshez kötött rendezvényt bejelentés nélkül tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja." A rendőrségnek tehát nincs mérlegelési joga arra tekintettel, hogy a rendezvényt feloszlassa-e vagy esetleg ne, ha a törvényben foglaltak úgy szólnak, hogy ez a rendezvény bejelentés nélküli, a rendőrségnek fel kell lépni vele szemben.
Az pedig, hogy felfegyverkezve jelentek meg, egyértelműen a Kossuth téri tüntetésre vonatkozik. Amikor a rendőrség átvizsgálta ezt a területet, akkor összeszedte azokat az eszközöket, amelyek... (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) - tehát összeszedte azokat az eszközöket... (Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés