KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Szeptember közepén magam is részt vettem a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök kíséretében az észak-afganisztáni Baghl n tartománybeli Pol-e Khomr tábor átvételi ünnepségén.
Szeptember 14-én vettük át a hollandoktól a tartományi újjáépítési csoport bázisát. A zászlófelvonási ceremónián részt vettek a helyi elöljárók is, és bennünket, magyarokat szíves szavakkal köszöntöttek.
Az ottani tapasztalataim szerint parancsnokaink és katonáink magas színvonalon teljesítik feladataikat. Jó volt azt látni, hogy mind Kabulban, mind a magyar táborban milyen nagy szakszerűséggel és felkészültséggel, a többi nemzet alakulataival együttműködve végzik feladataikat.
Ugyanakkor keveset tudtam meg arról, hogy a katonai műveletek mellett melyek azok a civil, az ottani emberekkel kapcsolatos bizalomépítő, újjáépítő programok, amelyek megítélésem szerint nélkülözhetetlenek a stabilitáshoz. Az sem derült ki számomra, hogy ezeket a programokat milyen költségvetési forrásokból fedezzük. Tudomásom szerint ezen újjáépítő programok finanszírozását több tárca is tervezi, de ezzel együtt sem világos számomra, hogy konkrétan milyen projekteket és mennyiért tervez a kormány.
Tehát kérdezem a miniszter úrtól, hogy hogyan és milyen pénzügyi fedezet mellett tervezik a kint lévő, közel 200 katona feladatait, különös tekintettel az ott megvalósítandó civil programokra. Rövidebben: mennyibe kerül országunknak az afganisztáni szerepvállalás az elkövetkezendő két esztendőben?
Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés