DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közgyógyellátási szabályozás újabb kapkodó módosításával kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a kereszténydemokraták ezt nem fogadhatják el, több okból kifolyólag.

Nem fogadjuk el, mert az egészségügyi miniszter úr által benyújtott törvényjavaslat-csomagba beleloptak egy szociális törvényi szabályozást is a közgyógyellátással kapcsolatban, holott ez a szabályozás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Szeretném megkérdezni, hogy miniszter úr bevonta-e a szociális minisztert a törvény újabb szabályozásába. Azért is elfogadhatatlan, mert ez egy újabb és erőteljesebb megszorítás jegyében született meg.

Mi, kereszténydemokraták azt mondjuk, hogy a keresztény világnézet számunkra emberközpontú politikát jelöl ki, aminek alapja a természetjog érvényesítése, és a természetjogban gyökerezik az a joga minden embernek, hogy a tisztes szegénység megilleti, ami felesleggel nem bír, de a szükségest nem nélkülözi, mert a nyomor méltatlan az emberhez. Most Magyarországon közel 3 millió létminimum alatt élő ember van, akik emberhez nem méltóan nyomorognak, tehát a tisztes szegénység luxusa számukra nem adatik meg. Mivel krónikus betegségben szenved jelentős részük, és rendszeres gyógyszerszedésre kényszerülnek, leginkább közülük kerülnek ki a közgyógyellátottak is, akiknek ez az új szabályozás egy újabb hatalmas lórúgást jelent, hiszen a '95 decemberében elfogadott és július 1-jén életbe lépett törvény, mint hallottuk már, havi 12 ezer forintos gyógyszerkeretet állapított meg, és ezt most 2007 januárjától havi maximum 6 ezerre csökkentették, és ha netalántán szükség van rá, akkor ezt újabb procedúrával kaphatja csak meg a beteg. Ez el nem fogadható, mert ez tovább fokozza a rászorultak ellehetetlenítését, a kiszolgáltatottság növelését a védekezésre képtelenek körében. Vajon helyesnek tartja-e ezt a szociális ügyek minisztere?

Ha a törvényt a parlament elfogadja novemberben, hogy gondolják, hogy december 29-én életbe is tud lépni, amikor az előző törvény decembertől júliusig, tehát fél évet kapott arra, hogy érvénybe lépjen. Vajon ez a szűk egy hónap a végrehajtáshoz elég lenne-e?

A legutóbbi közgyógyellátással kapcsolatos vitánál feltettem a kérdést, hogy vajon számíthatnak-e a betegek egy emberbarátibb közgyógyellátási szabályozásra. Választ nem kaptam, de én annyit tudok mondani a betegeimnek, hogy amíg a megszorító kormány megszorító minisztere hozza a törvényeket, addig ne számítsanak emberbaráti közgyógyellátási szabályozásra.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu