ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Ha valaki odafigyelt Horváth Zsolt képviselőtársamnak a mondandójára, elmondta, hogy a belső tulajdoni viszonyoknak a megváltoztatásából mi fog eredni, Schvarcz képviselőtársam meg azt mondta, hogy ma már különböző plázákban is lehet kapni gyógyszert.
Jó pár alkalommal volt vitánk a magyar parlamenten belül, hogy a fiatalok körében, és itt talán Béki Gabriellára szeretnék visszautalni, a 18 éves korosztály alattiaknál a depressziós állapot hány százalék ma Magyarországon: olyan 35-40 százalék környékén mozog. Tehát ezeknek javarészt már önmagában valamilyen terápiára vagy gyógyszeres kezelésre szükségük van, ugye?
Ha összerakjuk a két dolgot, meg amit Schvarcz Tibor mondott, nézzük meg, Amerikában a fiatal korosztálynak hány százaléka küszködik valamilyen mentális problémával, akár elhízott, vagy akár hasonlóképpen depressziós állapotban van. Tehát hogyha a liberalizációnak ezt a szintjét így megengedjük, és ha nem tudjuk azt, hogy a fiatalnak alapvetően mi a problémája, viszont bemegy a plázába, ahol ma már, azt lehet mondani, majd' mindent meg lehet kapni - lehet, hogy ott később már majd műteni is fognak, mert annyira liberalizáljuk az egészségügyünket -, megvásárolja a gyógyszert, milyen hatásokat fog az kiváltani? Tehát ez is egy óriási nagy kérdés. És mi lesz a magyar gazdasággal?
Képviselő Asszony! Tudom, hogy jönni fog, és mondani fogja a magáét. De mi lesz a magyar gazdasággal? Ez egy nagy kérdés. Mert ha ennyire és ilyen mértékben liberalizálunk mindent, akkor ki fog törődni a magyar nemzetgazdaságnak a különböző szegmenseivel? Ismerjük a könnyűipart, ismerjük a magyar élelmiszeripart, és szép lassan majd minden ki fog kerülni a saját kezünkből, és majd mondhatjuk azt, hogy ennek a magyar nemzetnek tulajdonképpen semmije nincsen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés