GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Örülök, hogy Ékes képviselőtársam visszajött, mert először neki szeretnék válaszolni. Nem volt szándékomban tiszteletlennek lenni senkivel. Egy politikai vitát folytatunk. Az egyik képviselőtársamnak megköszöntem, hogy feltételezi rólam, hogy próbálok gondolkodni. Egy másikójukat emlékeztettem arra, hogy Csurka Istvánt idézi klasszikusként. A harmadikójuknak pedig ironikusan próbáltam gratulálni a felejthetetlen alkotmányozó nemzetgyűlésben folytatott felejthetetlen tevékenységségéért. Ha tiszteletlen lettem volna, őszintén elnézést kérek, nem ez volt a célom.

Azt mondják képviselőtársaim, hogy konkrét vitát kell folytatni, és praktikus dolgokról kell beszélni. Például az, amit Hoffmann Rózsa képviselő asszony elmondott, egy fontos probléma, hogy mi a helyzet, mondjuk, azokkal a valóban mobilis autóhasználó fiatalokkal, akik nagyobb valószínűséggel vásárolnak nem vényköteles gyógyszert egy benzinkúton, mint egy kistelepülési idős ember, akinek a gyógyszerhez jutási lehetőségei most is rosszak, és nem ettől a törvénytől lesznek rosszak.

Ez egy komoly dolog, erről kell beszélni. De én ezt a vitát követem egy ideje, jó fél éve, és nem azt hallom, hogy a piacnyitást ellenzők ezekről a konkrét dolgokról beszélnének. Nem azt hallom, hogy mik az elvárások és a javaslatok abban a tekintetben, hogy milyen garanciális szabályokat tartalmazzon a jogszabály. Nem azt hallom, hogy akkor hogyan működjön, mondjuk, egy benzinkúton ez a dolog; konkrétan, hogy mit vár el, mit várnak el a megszólaló ellenzők, hogy szerintük hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy ezek a biztonsági garanciák meglegyenek.

Nem ezt hallom, hanem az egésznek egy teljes körű elutasítását. Lehet, hogy önök szerint a másik végletbe esek át, de nekem ez azt jelenti, hogy mégiscsak egy ilyen generális ellenkezést látva azt kell érezzem, hogy egy piacvédő (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), monopolhelyzetet védő politikai magatartással állunk szemben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP-frakció soraiból.)

Forrás: parlament.hu