DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köszönet és az érdeklődés érzése jelentkezett bennem a kérdés kapcsán. A magyar jogalkotás mind a két érzésnek, mind a két kívánalomnak meg kíván felelni. Hatályba lépett Magyarországon az elektronikus információszabadságról szóló törvény, amely a jogalkotást teljesen transzparenssé tette.

Erre legkitűnőbb példa a polgári törvénykönyv előkészítése. Önök az Igazságügyi Minisztérium honlapján az öt könyvből már négyet tanulmányozhatnak; nemcsak a koncepciót, hanem a teljes normaszöveget. Ez a tervünk a most formálódó büntető törvénykönyvvel; napokon belül az általános rész teljes normaszövege olvashatóvá válik. Ez egyébként az információszabadságról szóló törvény alapján valamennyi törvénytervezetre vonatkozik. Tehát az egyik válaszmozzanat, amit önnek megfogalmazhatok, az az előkészítés.

A másik törekvésünk a teljes joganyag nyilvánosságra hozatala; a központi jogszabályok jelenleg is teljes terjedelemben olvashatók. 2007-től az önkormányzatok rendeleteire vonatkozik ugyanez a kötelezettség, 2007. június 1-jétől pedig a Legfelsőbb Bíróság és az ítélőtáblák ítéletei lesznek anonimizált módon olvashatók. Tehát az a cél, hogy a teljes joganyag, az alkotmánybírósági ítéletek, valamint az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság döntései váljanak megismerhetővé, amelyek mintegy rétegezik, kommentálják a jogrendszert. Ez a törekvés lényege.

Ami a további céljainkat illeti, a jogalkotásban teljes hatásvizsgálati rendszert vezetünk be, többesztendős kísérlet alapján: a jogalkotást megelőzik a hatásvizsgálatok, és a jogalkotást követik hasonló elemzések. Ez a Fehér könyvből származó törekvés, amely a jogharmonizációs program tervezésével is összefüggő folyamat. Tehát egy nemzetközi és hazai jogigény, amelynek alapja az alkotmányban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) foglalt rendelkezés, a közérdekű adatok megismerésének joga.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu