DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A hozzászólásában érintett kérdések kapcsán úgy tűnik föl, úgy látszik, mintha egy országban élve, de mégis másként látnánk a valóságot. Amiről a képviselő úr beszél, az több esetben csak a kis szelete vagy apró részlete a valóságnak, és szerintem helyes, hogyha látja mellette azt is, ami még egyébként van.

Azt mondja, hogy nem épül elég út, nem épül elég infrastruktúra, nem fejlődik eléggé az ország. Képviselő úr, remélem, nem vitatja el, hogy az elmúlt négy évben, de akár csak az utolsó egy évet is nézzük, soha annyi autópálya, gyorsforgalmi út és soha annyi egyéb út nem épült Magyarországon, mint ebben a periódusban. Remélem, nem fogja elvitatni azt, hogy ezeken az utakon Magyarországon sokkal biztonságosabban, sokkal jobban lehet közlekedni, sokkal kedvezőbb körülmények között lehet elérni úti céljaihoz kinek-kinek, és ezeknek az utaknak az építése többek között azt is eredményezi, hogy a Magyarországra tőkét befektetni akarók immár olyan térségeket is a saját maguk térképén benn tudnak és látnak, amelyeket korábban nem.

Épp a mai nap 12 órakor volt módunkban Kóka János miniszter úrral aláírni egy olyan szerződést, egy olyan dán cég befektetési szerződését, amely éppen azért telepít Magyarországon gyárat, mert ma már a kelet-magyarországi térség is feltárt autópályával, és éppen ezért úgy gondolja, hogy ott is tud fejleszteni.

(14.30)

Konkrétan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét jelölte meg e fejlesztés céljaként, és azért a feltételért, mert már autópályán is meg tudja közelíteni az ország keleti részét.

Amikor a képviselő úr arról beszélt, hogy mindent ott kell hagyni, ahol volt, mindent meg kell hagyni azokban a térségekben, amikről ön beszélt, akkor azt tudom mondani, hogy az ügyfélszolgálat, a szolgáltatások természetesen elérhetőek lesznek továbbra is, egy regionális átszervezést követően is, valamennyi dekoncentrált szervezetnél. Nincs arról szó, hogy ezeket a szolgáltatásokat ne tudnák igénybe venni helyben. Arról van szó, hogy a regionalizáció azt fogja eredményezni, hogy mint ahogyan a minisztériumokban a nyári átszervezés eredményeképpen, kevesebb vezető lesz, ezen kevesebb vezető mellett fogják ellátni ezek a hivatalok a megfelelő funkciójukat. Tehát nem arról szól a dolog, amit a képviselő úr a hozzászólásában érzékeltetett, mint hogyha a régi járásokból, ahogyan ön fogalmazott, elvinnék a szolgáltatásokat. Senki nem fogja ezeket a szolgáltatásokat elvinni, hanem ezek a szolgáltatások értelemszerűen az állampolgárok közelében, a településeken meg fognak maradni, de nem biztos, hogy ennyi vezetővel, ennyi vezetői szinttel kell ellátni ezeket a szolgáltatásokat Magyarországon.

Azt gondolom, ebben akár még nézetazonosság is alakulhatna ki közöttünk, ha nem lenne egyfajta politikai háttere ezeknek a vitáknak. Ez a mostani átalakítás érdemben nem különbözik attól, amit az önök kormányzása idején a Miniszterelnöki Hivatalban működő, akkor a közigazgatási reformmal foglalkozó államtitkárságon belül kialakítottak. Az akkori elgondolások megvalósításáról szólnak ezek a mostani javaslatok is. És azt gondolom, hogy ha az akkori, ezzel foglalkozó kollégáikkal beszélnek, akkor nagy valószínűséggel ők nem fogják cáfolni azt, hogy valóságosan egy olyan közigazgatási reform megindításáról van szó Magyarországon, amelyre az ország érdekében a jövő szempontjából is múlhatatlanul szükség lesz.

Amikor pedig ön azt rója fel nekünk, hogy a többezres rendőrséget vidékről megerősíteni milyen sok pénzbe is került, akkor persze azt tudom mondani, hogy ha Budapesten nem lenne olyan helyzet, amikor meg kell erősíteni a budapesti rendőrség létszámát, éppen vidékről átvezényelt kollégákkal, mert nem akarnának a rendetlenséget okozók, a rendbontók az utcára kimenni olyan létszámmal, amekkora létszámmal láthatóan ki akartak menni, akkor persze én örülnék a legjobban annak, hogyha költségvetés-kímélő módszerrel lehetne Magyarország hírnevét fenntartani, és ezek miatt az események miatt nem kellene több mint 2 milliárd forint pótlólagos költségvetési forrást biztosítani a magyar rendőrségnek az elmúlt hat hét eseményei miatt.

Én is sajnálom, hogy ilyenre kell költeni a költségvetés pénzét, de azt tudom mondani, hogy mindaddig, amíg rendbontók ilyen számban vannak a budapesti utcákon, addig a rendőrség megfelelő erőkkel fog a rend érdekében fellépni velük szemben, és ha ez ennyibe kerül, akkor ez sajnos ennyibe fog kerülni a következő időszakban is. Azaz az ország érdekében a rendet fent kell tartani és biztosítani kell, időnként ez többletpénzbe kerül, mert vidékről erősítik meg a rendőrséget.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu